Elsőként Tihany

2020.07.18. 14:00

Balatoni történeteket visz színpadra Iváncsics Zsolt és a Hahota Gyermekszínház

Márciusban, a koronavírus-járvány kirobbanása előtt pár nappal mutatta be Iváncsics Zsolt, Szabados Melinda és a Hahota Gyermekszínház a Házhoz visszük a mesét projekt keretén belül „A brémai muzsikusok” című színdarabot Székesfehérváron. Ezúttal valami nagyobbra készülnek!

Elekes Gergő

Mészáros Laura (j), Iváncsics Zsolt (közép) és Szűcs Balázs (b) a gyermeki szívekhez szeretnének eljutni műsorukkal

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Már a fehérvári előadás előtt megfogalmazódott bennünk egy egyedülálló produkció gondolata. Vonyarcvashegy polgármestere, Pali Róbert nyújtott át nekem egy könyvet a balatoni mondákról, csodákról, melyet elolvastunk a csapattal, és azonnal megragadott bennünket. Mivel jómagam is a Balaton környékén születtem, és a mai napig szívem csücske a magyar tenger, úgy gondoltuk, hogy a kötetben lévő történeteket egy eredeti musical formájában szeretnénk a színpadra varázsolni. Habár amatőr társulat vagyunk, célul tűztük ki, hogy egy, az István a királyhoz hasonló kaliberű alkotást hozzunk létre.

A járvány kirobbanásakor mindenki kényszerpihenőre lett ítélve, ám mi nem tétlenkedtünk ekkor sem, sőt a kreatív energiáknak kifejezetten jót is tett a „nyugalom”. Elsőnek a Rege a tihanyi visszhangról című írást választottuk adaptálásra, ami dramaturgiai, zenei szempontból azóta már el is készült, a musical 1 óra 22 perces lesz. Célunk, hogy hűen visszaadjuk vele a népi világ életérzését, hangzását, hogy a zenéket hallgatva az ember a Balaton hullámain érezze magát. A mű teszi mindezt úgy, hogy nem csak szórakoztat, de el is gondolkodtat. Jó lenne ugyanis, ha a Balatonról nem csak a hekk, a kolbász, a gumimatrac jutna az emberek eszébe, hanem a vele járó mondavilág, a természet csodája. A művészet erejével szeretnénk szórakoztatni és fejleszteni a gyermekeket, mindeközben pedig felébreszteni az idősebb korosztályban is a bennük lapuló fiatalt – mondta el Iváncsics Zsolt, a magyar Forrest Gump, a projekt egyik ötletgazdája, aki hozzátette, a művészeti csapat ugyanaz, mint A brémai muzsikusok esetében, az eredeti zenei aláfestésért ezúttal is Füri Gábor felel, az adminisztrációs munkákat pedig a Kilincscica című mese szerzője, a csókakői Szabados Melinda vállalta fel.

– Egy amatőr csapat vagyunk, akik szeretnék megmutatni, hogy magyarok tollából született, magyar fiatalok előadásában bemutatott darab is tud olyan kulturális értéket képviselni hazánkban, ami példaértékű.

Arra a kérdésre, hogy miért pont a tihanyi történetre esett a választásuk, Zsolt apró mosollyal az arcán válaszolt:

– Ez egy megható történet, a nézőtér többségét pedig hölgyek alkotják. Sajnos a tihanyi visszhang sem olyan már, mint a korábbi években, mi pedig szeretnénk megmutatni ennek a történetét, a magyar tengert annak minden jellegzetességével együtt. Nemcsak házhoz akarjuk vinni a mesét, hanem a szívekhez is.

Mészáros Laura (j), Iváncsics Zsolt (közép) és Szűcs Balázs (b) ezúttal egy grandiózusabb produkcióval készülnek a szívek meghódítására
Fotó: archív (Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap)

Vásári kavalkád

Iváncsics Zsolt természetesen most sem hazudtolja meg önmagát, a korábbi előadásokhoz hasonlóan ezúttal is a jótékonyság lesz a kulcs.

- Az elmúlt 14 évemet a gyermekvédelemnek szenteltem, ehhez ragaszkodom továbbra is. Ezért a premieren nem hostessek, hanem államilag gondozott, fogyatékkal élő gyerekek fogják a nézőtéren helyükre kísérni a vendégeket. Emellett mindenképp szeretnék egy olyan előadást is megvalósítani, ahol a nézőtéren mind a 19 megye állami gondozottjai lennének jelen.

A színdarabhoz pedig kísérőprogramok is társulnak: már felvezetésként Kasza József, a Magna Hungaria vezetője egy eredeti ősmagyar jurtát fog felállítani a helyszínen, ahol nyilazni is lehet, a márciusi fehérvári előadáshoz hasonlóan pedig ismét érkeznek a Nagy Bence-vezette jelmezbe öltözött gólyalábasok is. Igazi vásári hangulatra, népi kavalkádra készülünk, hogy a vendégek már elvarázsolódva foglalják el helyüket a nézőtéren.

A projektben pedig nem csak a csapat lát fantáziát, Zsolték híre ugyanis eljutott a Klebelsberg Központ elnökéhez, Hajnal Gabriellához is, aki 100%-ban az ötlet mögé állt, jelenleg is azon dolgozik, hogy egy olyan helyszínen mutathassák be a darabot, ami méltó lenne hozzá. Balatoni monda révén természetesen a fő céljuk Tihany. Sőt! Mivel a Hahota Gyermekszínház a Lázár Ervin Programban is szerepet kaphat, ezáltal Hajnal Gabriella törekedne arra is, hogy a 7. osztályosok az ország minden pontján láthassák ezt a darabot, így a kis csapat az ország minden szegletébe házhoz tudná vinni a mesét. És hát ki tudja? Mivel Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban Veszprém és a Balaton, még ezen projekt részeként sem kizárt, hogy találkozhatunk a tihanyi regével.

Hat hónapja zajlanak a munkálatok

Iváncsics Zsolt elmondta, egy közel 30 fős stáb áll a zenés, táncos darab mögött, melynek egy felnőtt- és egy gyermektánckar is részese. A munkát a karanténidőszak elősegítette, mindenki alkotott, a dramaturgia, a zeneszerzés, a szövegek írása mind ekkor készült. Jelenleg már csak a tárgyi feltételek hiányoznak, a jelmezek, díszletek elkészítése várat még magára. A brémai muzsikusokkal szemben ugyanis itt nem ők maguk készítik ezeket.

- Véletlenül sem szerettünk volna „olcsónak” tűnni, ezért most külső segítséget kapunk, hivatásos jelmezkészítőkkel és díszletesekkel dolgozunk, előbiek Fejér megyében fognak készülni. Emellett egy LED falunk is lesz, tehát a látványra remélhetőleg nem lesz panasz.

A Hullámkirály látványterve
Fotó: Iváncsics Zsolt

Talán már szeptemberben

A bemutatóval kapcsolatban Iváncsics Zsolt elmondta, mivel szabadtéri előadásban gondolkodnak, így nagyon szeretnék még a borús őszi, téli idő előtt bemutatni a darabot, így ha minden jól alakul, szeptemberben már együtt nevethetünk, sírhatunk és dalolhatunk a Hullámkirállyal.

Hosszú távú terveikben pedig a határon túli előadások is szerepelnek.

Kapcsolódó cikk:

[embed]https://www.feol.hu/kultura/helyi-kultura/kilincscica-a-bremai-muzsikusokkal-es-egy-veteran-ikarus-busszal-repitette-a-gyerekeket-a-mesek-vilagaba-3864426/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában