Két verseskötet Fehérvárról: Külön lírai hang, külön világnézet jellemzi a költőket

Sokat hallunk mostanában arról, hogy milyen gazdag az irodalmi élet Fehérváron. Kétségtelen, hogy viszonylag nagy számban jelennek meg könyvek, főként a Vörösmarty Társaság kiadásában, de az sem ritka, hogy az itteni szerzők más, országos könyvkiadóknál kapnak publikációs lehetőséget.

Bakonyi István

Szegedi Kovács György számára a teremtés vagy a megváltás evidencia, melyet nem kell mindig megnevezni Fotók: Vörösmarty Társaság

Nem régen, egymás után látott napvilágot két költő új verseskötete. A fehérvári Balajthy Ferenc és a sárszentmihályi, de a városhoz is oly sok szállal kötődő Szegedi Kovács György a két szerző. Mindkettő már igen gazdag múlttal rendelkezik, sok-sok kötettel és ismertséggel. Két szuverén alkotó, két különböző lírai világ. Világképük sem azonos, bár akad köztük rokon vonás is. Egyikük (Balajthy) túl a hetvenen, a másik (Szegedi Kovács) éppen, hogy elhagyta a hatvanat. Nem kezdők tehát. Balajthy termékenyebb, Szegedi kevésbé, de ha szól, annak mindig súlya van.

Hadd idézzek most mindkét költőtől, illetve költőről valamit. Balajthy Ferenc mondta néhány éve egy kérdésemre: „…Saját hangot, saját lírát teremteni…szerintem igencsak embert próbáló feladat. Indulásomért, kiteljesedésemért egyik barátomnak, a József Attila-díjas Péntek Imrének tartozom hálával és köszönettel. … Sok élő barátom van a mai napig is… László Zsolttal, úgy érzem, megtaláljuk a közös hangot…” Szegedi Kovács Györgyről pedig hajdan ezt írtam többek között: „…Bizonyos fokig az Újhold című, a második világháború után rövid ideig létezett, de mindmáig meghatározó folyóirat köreihez tartozó szerzők hatása is érvényesül nála. Nem jellemzi tehát a nyers közéletiség, ám sokkal inkább az elvont, vagy éppen konkrét, de mindenképpen az örökkévalósághoz köthető elemek gazdagsága…”

Ezek a fenti jellemzők és hatások továbbra is jellemzőek mindkét költő pályáján. Azt is mondhatjuk, hogy tudatosan építik életművüket. Tehát: ki gyakrabban szól, ki ritkábban, ám ez következik személyiségükből, emberi habitusukból is. Akik személyesen ismerik őket, azok tanúsíthatják, hogy hétköznapi emberként is ilyenek. Ily módon az is igaz, hogy a megélt élet és a megírt művek sokasága tulajdonképpen szinkronitást mutat náluk. Lássuk hát ezek után Szegedi Kovács György Fehér című kötetét! Rendkívül puritán cím, és persze rögtön a tisztaságra asszociál az olvasó. Joggal, hiszen nagyon tiszta üzenetű versek ezek. Nem véletlenül írta a hátlapra Iancu Laura: „Van egy hegy a világon, amit nem földből hordtak össze, hanem hitből. Valami csoda folytán ez a hegy fölkerült a térképre, ám ott már sziklának ábrázolják. Alighanem innen láthatta meg Szegedi Kovács György, hogy az árulás pillanatára az Úr szépen megborotválkozott…” Költő írja ezt költőről, hívő ember a hívő emberről. Találó szavak, hiszen a Fehér szerzője ilyen utat jár a kezdetek óta. S most újra megerősít bennünket ebben a hitben. Persze úgy ír a Megváltóról, az Úrról, hogy nem kell mindig leírnia nevét. Mint hajdani, csodálatos versében, a Vérben is tette. Hiszen nem kell folyton hangoztatni azt, ami evidens. Számára a teremtett világ, a teremtés vagy éppen a megváltás ilyen evidencia. Mint a legnagyobbak közül Pilinszkynek is az. S ha már vér, akkor álljon itt bizonyságul az új versek közül egynek, a Vércsoportnak egy részlete: „…Mit nekünk, / ha az átok-idő / végül kicsomagol csontig, mert / megmeríttettünk hószín igazában, / s behunyt szemmel is / megtaláljuk a tömegben / köntöse szegélyét.”

Igen, így vall költőnk minden nehézkes és direkt utalások nélkül. Persze nem csupán hitről, hanem hasonlóképpen életének, a hozzá közel álló embereknek lényéről, sorsának emlékeiről is. Csöndesen, minden harsogás nélkül. Akkor is, amikor a katyni lengyel áldozatokra emlékezik (Bárány szemével), akkor is, amikor az élet apró pillanatait örökíti meg. S akkor is, amikor két sorban közöl fontos dolgot: „Amikor szembe találkozol magaddal, / az már kegyelem.” (Kétsoros) Hiszen fontos számára az önismeret is, és ezáltal tisztában van azzal, hogy hol a helye a világban. „Hajított kő az ember. / Kiszámított pályája, / célja van…” – vallja a Hajított kő című versben. Igen, Szegedi Kovács György költői pályájának is célja és íve van. Erről győz meg az új verseskötet, amelyet Pék Eszter Anna kifinomult grafikái illusztrálnak, a lírai világhoz illő szellemiséggel.

Balajthy Ferenc megénekli a világ, az emberlét apró vagy éppen
nagy örömeit, beemeli szövegeibe a természet csodáit

S következzék Balajthy Ferenctől az Egyenes tükör című kötet

Ha az előbb önismeretről írtam, akkor hajlamos vagyok arra, hogy a címbe emelt tükröt is alkalmasnak találjam az önvizsgálatra. Balajthyt is jellemzi ez az igény, csak kicsit másképpen, másfajta versbeszédben, közlésformában. Formailag is eltérő módon, hiszen ő előnyben részesíti a kötöttebb formát, ezért ír gyakran szonettet. (Ez korábban is megfigyelhető volt nála.) Új verseskötete nem jelent újabb fordulatot, az eddig bevált utat járja tovább, rendkívül termékenyen. Tartalmilag is sokrétű a kötete. Sokszor vall magáról, a költészetről, és sokszor vall a hétköznapi és azon túlmutató értékekről. A kötetet tervező és szerkesztő Revák István írja róla: „…Balajthy vizuális vers író, mert lát!...” És: „…A mindenség peremén találkozik, és versel a káprázatos csillagokhoz…” Megénekli a világ és az emberlét apró vagy éppen nagy örömeit, beemeli szövegeibe a természet csodáit, ha úgy adódik, alkalmi verseket ír szeretteinek és pályatársainak. Fontos neki a nyelvi játék, a rím és a ritmus elsőbbsége. Akár ars poeticája is lehetne A szó és a csend című versének zárójeles alcíme: „(Hallgatni arany, szólni, meg muszáj)” Ennek megfelelően gyakran szól, leginkább akkor, amikor megihleti egy-egy esemény vagy alkalom. Beszivárog versvilágába a közélet és a történelem is, s ilyenkor az átlagosnál is lelkesebb a hangja. Számos rokonszenves vallomása közül álljon itt egy részlet a Parazsa bennem című versből: „…Krisztus keresztje / Vállamon, / Cipelem, hordom, / Vállalom. // Kihunyt a lángja, / De él még, / Parazsa bennem / Reménység.” E sorok egyben kimondatlanul azt is jelzik, hogy hosszú utat tett meg Balajthy Ferenc, és úgy látni, van még benne tartalék elég.