Koronavírus Fejérben

2020.04.18. 11:30

Kreatív energiákkal a vírus ellen: Ferenczy-Nagy Bogi karanténdalt írt

A jelenlegi bezártság mindenkiben mást mozgat meg: vannak, akik számára semmit sem változott az élet, és továbbra is naphosszat dolgoznak. Vannak, akik a jelenlegi helyzetet kihasználva igyekeznek bepótolni olyan filmeket, sorozatokat, könyveket, amikre máskor nem lenne idejük, és vannak olyanok, akikben a kreativitás valami új létrehozását váltja ki. Utóbbiakat képviseli a székesfehérvári énekesnő, Ferenczy-Nagy Bogi is, akit telefonon sikerült utolérnünk.

Elekes Gergő

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap / Archív

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap / Archív

Bogi március végén a #alkossvalamit és a #maradjotthon szellemében Szobatrubadúr címmel egy több mint frappáns nótával rukkolt elő, melyet a karantén-helyzet ihletett. Azonban itt nem állt meg, rögtön kihívott pár alkotó embert, hogy a kreativitásukkal ők is szebbé tehessék ezeket a gondterhes időket. De miért is érezte az énekesnő, hogy ennek a dalnak létre kell jönnie? Egyáltalán hogyan éli ő most a mindennapokat?

– A bezártságot nagyon nehezen viselem és talán ez is volt az ok, ami valamelyest arra inspirált, hogy ezt a sok összegyűlő energiát, ami bennem rejlett, valami kreatív dologba fektessem bele. Szerettem volna valami olyasmit csinálni, ami ablakot nyit a világ felé, pláne, hogy a valóságban jelenleg nem is találkozhatunk egymással. Az ilyen különleges helyzetek számomra amúgy is mindig ihletet adnak egy-egy dal vagy dalszöveg létrehozásához, úgyhogy próbáltam ezt a nyitni vágyást belefektetni valamibe, amit mindenkihez el tudok juttatni – mesélte portálunknak a fiatal tehetség.

Beszéljünk egy kicsit a Szobatrubadúrról. Mennyi idődbe tellett létrehozni ezt a dalt?

– Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy az első gondolatok mikor fogalmazódtak meg bennem, mert nálam ezek folyamatosan gyűlnek, majd végül egyszer csak lecsapódnak. Amikor ez viszont már megvolt, nem sok időbe telt létrehozni a dalt, maga a munka nagyjából 2-3 óra volt.

Milyenek a visszajelzések?

– Csupa pozitív kommentet kaptam, amiért nagyon hálás vagyok mindenkinek, ráadásul rengeteg megosztást is begyűjtött a dal. Számomra ez bebizonyította, hogy igenis van értelme annak, hogy az ember ilyen kreatív dolgokba fekteti az energiáit, hiszen mindenkire ráfér, hogy ezekben az időszakokban próbálja meg a dolgok pozitív oldalát megfogni.

Említetted, hogy nehezen bírod a bezártságot. Hogy telik egy napod?

– Van benne munka és kikapcsolódás is. Jelenleg a Pesti Magyar Színiakadémián tanulok, ahol az online órákon túl bőven kapunk elvégzendő feladatokat is. Míg próbálom ezekkel a lépést tartani, természetesen igyekszem a saját kis magánakcióimmal, dalszövegek írásával is foglalkozni, hiszen ezek azok a dolgok, amik engem ki tudnak kapcsolni. Emellett, figyelembe véve a jelenlegi korlátozásokat, próbálok a szabadba is kimozdulni, szerintem nagyon fontos, hogy ne szoruljunk be a négy fal közé és ha tehetjük, szellőztessük ki kicsit a fejünket. A fő problémám az, hogy nagyon nehezen osztom be az időmet, de azért próbálok úgy gazdálkodni, hogy mind a feladatokra, mind a lazításra maradjon idő.

Mennyire okoz nehézséget a digitális távoktatás az iskoládban?

– Némi problémát mindenképp jelent ez a mostani helyzet, hisz a színészképzés elsősorban gyakorlati alapokon nyugszik. Úgy látom, hogy a lehetőségekhez képest jól lépést tart az iskola, és lehet ezt úgy alakítani, hogy az ne legyen se haszontalan, se teher, pláne, ha olyasmit tanul az ember, amit szívesen csinál. Ez pedig rám határozottan igaz. A távolság adta lehetőségek korlátozottak, de azt gondolom, hogy kreativitással minden helyzetet át lehet valahogy hidalni, főleg, ha nem csak a problémát látjuk, hanem a megoldást keressük rá.

Beszélgetésünk végén Bogi üzent is olvasóinknak:

Alkossanak, keressenek kreatív dolgokat. Nézzenek sorozatokat, filmeket, csináljanak valami olyasmit, ami kikapcsolja Önöket, egyben építkezhetnek is belőle. Ismételni tudom csak magam: a kreatív energiákba fektetett munka tudja a legtöbbet segíteni a jelen helyzetben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában