évzáró gálaműsor

2020.01.03. 07:20

Magyar néptánc Csókavirág módra

A Csókavirág az archaikus néptánc mellett fontosnak tartja a népi játékok, a népdalok, a szokások és a jeles napok gyűjtését és színpadra állítását, valamint átörökítését a jövő generációi számára.

V. Varga József

A Tehetség Művészeti Iskola évzáró gálaműsorát a Sárréti Csókavirág Népi Együttes zárta a József Attila Művelődési Központban.

A Csókavirág egyesületet – elnökük Bőle Pál háziorvos – és népi együttest 10 éve alapította néhány néptáncot és néphagyományt kedvelő lelkes 40-es, 50-es felnőtt, Ikerné Miklósa Györgyi néptáncpedagógus, művészeti vezető és koreográfus, valamint Horváth István, a sárbogárdi művelődési központ igazgatója bábáskodása mellett. Létszámuk egyre duzzadt, arany minősítésekkel elismert munkájuk példaértékű. A tánckar munkáját az ősztől Gutman Levente néptáncpedagógus segíti.

Bukovinai táncok a gálaműsoron
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Az együttes elsősorban egy jó baráti közösség, akiket összefog a magyar néptánc, de szívesen főznek, vetélkednek, táboroznak együtt.

– Feladatunk van ebben az értéktelenséget ontó, rohanó világban – erősítette meg az évzárón Györgyi. – Gyermekeinknek „vissza kell tanítani” eleink szép beszédét, csodálatos dalait, táncait, emberi játékait – és az őszinteséget, a becsületet. Ezen munkálkodunk.

Ezek is érdekelhetik