Schuszter Lórántnak kiforrott véleménye van a zeneiparról

Az AC/DC 1975-ben énekelte föl ezt a nótát egy sydney-i stúdióban, amikor a P.Mobil Magyarországon már javában a csúcs közelében járt. Hamarosan föl is jutott, abban az értelemben legalábbis, hogy a rajongótábora faltól falig ért, és országosan minden bulijuk telt házas volt. Ám mégis, mintha más csúcsra értek volna föl. A könnyűzenei ipar, ahol a pénzekről döntöttek, csak a szükséges mértékig vett róluk tudomást. Hogy miért? Schuster Lórántnak mára kiforrott véleménye van az okokról.

Kölcsönös utálat

– Nagyon felkapott, nagyon ismert és népszerű zenekar voltunk, de a média, ez az egész bolsevik-liberális lósz*r ugyanúgy, mint ma is, nem vett rólunk tudomást. Annak különböző vetületei voltak, hogy ki miért és hogyan volt benne a buliban. Volt, aki anyagilag, vagy ott volt az Erdős Péter, aki a neotonos Évával élt – ez ilyen k*rva egyszerű. Valamelyik angol nyelvű szaklapban konkrétan megírták, hogy a showbizniszben milyen maffiák működnek, akik toligálják előre azt, aki közéjük tartozik. Külön megjegyezték, hogy létezik a tehetségesek csoportja is, de ők csak magukra számíthatnak. Persze olykor így is sikerülhet. Jan Hammer, aki annak idején Csehszlovákiából disszidált, olyan jó billentyűs volt, hogy Jeff Beckkel és hasonló sztárokkal adott ki egy csomó lemezt. Őt, függetlenül attól, hogy a vasfüggöny mögött szocializálódott és még a lányok kedvence se nagyon volt: bevették. Vagy, operatőrként, a Zsigmond Vilit. De az is tény, hogy mi nem szerettük azt a rendszert. A közönségünk se szerette. A rendszer se szeretett minket. Az utálat kölcsönös volt.

– A Kopaszkutya? Hát annak mi köze van ehhez? Azt először nem is akarták vászonra engedni. Aztán végül csináltak egy vidéki bemutatót Szolnokon. De előtte tesztvetítéseket tartottak midenféle pártvezetőknek, meg KISZ-tagoknak. Még a bemutatót is követte egy utánlövés: a film zenei anyagát nem lehetett kiadni semmiféle hanghordozón. Ez azt jelentette, hogy – ha nem lehetett kiadni, akkor – a rádió nem játszotta, a tv nem játszotta és ennyi. Kötetnyi irodalma van mára annak, hogy miket csináltak ezek a mocskos görények. Hogy 1989 után minden megváltozott? Hát, lehet, hogy szabadság, az lett, de az arcok többsége ugyanaz maradt. Legfeljebb rosáltak: máshová kerültek. Aki korábban a könyvtár igazgatója volt, az az uszoda igazgatója lett – vagy fordítva: teljesen mindegy.

– Nem is tudom, hogy mi lenne a jó kifejezés erre. Ezt a fajta zenét, amit mostanában folyamatosan nyomnak a különböző kereskedelmi rádiókban, és amit én csak zenei környezetszennyezésnek tartok, ezzel nem nagyon tudsz mit kezdeni. Ezt öntik a vályúba, utána meg azt süketelik, hogy ezt eszi a közönség. Hát persze, hogy ezt eszik, mert ez van kiöntve eléjük. Ezt játssza a rádió. Nézd meg a legutóbbi könyvem végén a statisztikát, hogy a közszolgálati Petőfi rádió, amelynek elvileg mindenféle műfajt reprezentálnia kéne, hányszor játszott az elmúlt 5 évben P. Mobilt? Jó, ha évente egyszer. Ugyanakkor a számomra ismertelen Brains együttes, ami lehet, hogy a világ jelenlegi legjobb zenekara, de az is lehet, hogy egy nagy fos, azt 3232-ször játszották. Na most ha megnézed, hogy egy lejátszás háromezer forintot ér, akkor kiderül, hogy ez a 3232 lejátszás az tíz milla.

Hova megy a pénz?

E ponton érdemes kicsit alaposabban elmélyedni az említett tanulmányban, amely Schuster Lóránt három kötetesre tervezett önéletrajzának nemrég megjelent középső, Csiriz címet viselő kötetében, a mellékletben olvasható. A munkát Rozsonits Tamás jegyzi, aki az önéletrajz szövegének szerzője is. A tanulmányban található statisztika a 20 legnépszerűbb hazai rock­zenekar lejátszási és ismertségi adatait hasonlítja össze a közszolgálati Petőfin leggyakrabban játszott 20 hazai zenekaréval. Az összevetés megdöbbentő. A Petőfin – a vizsgált 5 éves időkeretben – egyedül csak a Brains számait 700 alkalommal többször adták le, mint a 20 legismertebb hazai rockzenekar számait együtt. Ez utóbbiakat ugyanis összesen és mindössze 2530 alkalommal sugározta a rádió. Közülük is egyedül a Tankcsapda 1708 lejtászást visz. Ellenben például az Ismerős Arcok nullaszor, a Kárpátia nullaszor, a Kormorán pedig háromszor került adásba. Miközben az Ismerős Arcok kedveltsége a közösségi oldalakon pariban van a Brains követőinek számával.

Legnépszerűbb dalukat pedig 39 milliószor töltötték le, szemben a Brains 2,5 milliós hallgatottságával. Ezek után tarthatatlan a kijelentés, hogy a (média)piac önszabályozó, és hogy a rádió valóban azt adja, amire igény van. Egy piacok feletti érdek nyilvánvalóan belenyúl a rendszerbe. Olyannyira sikeresen, hogy bár a 20 legnépszerűbb rockbandának kétszer annyi követője van, mit a 20 leggyakrabban játszott zenekarnak (átfedés nincsen), ez utóbbiakat mégis 44 ezerszer játszották a Petőfin a vizsgált öt esztendőben, szemben a fentebbiek 2,5 ezres lejátszásával. Annak ellenére, hogy ha a rádiós reklámbevételek valóban a hallgatottságból következnek, a kétszer annyira népszerű hazai rockbandák tán kétszer annyi hallgatót, és így dupla reklámbevételt hozhattak volna.

Akkor nem számít a pénz? Dehogynem, csak míg a reklámbevétel-kiesés – a közszolgálati rádió esetében – közpénzkiesés, addig a 44 ezres adásszám után járó 132 millió oda megy, ahova kell. Ennyi.

Mobil rádió

– Úgy csinálnak, mintha a hazai rockzene az elmúlt 50 év alatt nem termelt volna ki semmi lejátszhatót – rázza a fejét Schuster Lóránt, aki, úgy tűnik, a mindenkori rendszert keresztül-kasul kiismerve sem veszítette el szenvedélyes lendületét. – Le se sz*rnak, hogy te mint hallgató, mit hallgatnál szívesebben. Ezért is csináltam három éve saját rádióállomást. Heti hét napon át 24 órában megy a jó zene. Személyesen válogattam ki 3 ezer számot a szerverre, ahonnan véletlenszerű sorrendben kerülnek adásba. Persze vannak tematikus blokkok is, éjféltől reggel ötig például blues megy. Ebben az az óriási, hogy hagyományos értelemben vett stúdió nincsen.

Ülsz otthon a számítógéped előtt és csinálod. Három-négy gombnyomás, és adásban vagy. Van olyan, hogy 120 ezren hallgatnak egyszerre, New Jersey-től Ulánbátoron át Pekingig. Hát ki nem sz*rja le a Petőfi rádiót?