Út – Velencéig

2019.12.27. 17:30

Tiboldi Mária bemutatta visszaemlékezéseit

Primadonna – vagyis az első asszony, a sztárénekesnő. Ízig-vérig ilyen Tiboldi Mária, a magyar operettélet csillaga, a Csárdáskirálynő, az operettek aranycsapatának tagja. Nem mellesleg velencei. Varázslatos személyiség, kisugárzása, nőiessége, szépsége ma is töretlen.

S. Töttő Rita

– Tűrőképesség, végtelen szorgalom – így telt az én életem – mondja „Marica mama”, azaz Tiboldi Mária, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek ünnepelt operettdívája, aki hosszú utat tett meg azért, hogy Magyarországon is elismerjék. A kápolnásnyéki Halász-kastélyban mesélt életéről, ahol bemutatta Művészbejáró című kötetét, melyben hosszú, szorgalmas és fényes élet emlékeit, impresszióit osztja meg olvasóival. Ebből ismerjük meg az alföldi szegényes életből érkező kislányt, akivel tanár édesapja szerettette meg a zenét, az éneket. Így lett az is, hogy már háromévesen Csárdáskirálynőként lépett fel a kis Tiboldi Mária Szegeden. Színes piros mellényét a nyéki közönségnek is megmutatta, féltőn őrzi emlékei között. Ahogy szüleit is, akiknek sokat köszönhet: emlékezik édesapja hadifogságára, az éhes, hideg alföldi telekre, melyeket azután élt meg a család, hogy a szép polgári élet 1945-ben megszakadt.

Visszaemlékezéseiben így ír erről:

„Nem hiányzott a fényűző élet, mert ott volt nekünk a család, a zene, az irodalom és a sport. Szüleinktől testvéremmel a mindenséget kaptuk, sajnos csak most tudom igazán értékelni, micsoda kapaszkodó volt egész életemben ez a két ember.”

Mária immáron 34 éve Velencén él. Az út azonban rendkívül hosszú és színes volt odáig – addig a bizonyos pontig, amikor beleszerelmesedett a vidékbe. A Szegedi Nemzeti Színház címszerepei után a főváros kemény világa következett, ahol számos szép feladat megtalálta, de nem az első szereposztások.

„Oda kell menni, ahol te vagy az első! Először Moszkva 1964, majd 1965 Bécs. Négy éve voltam a pályán és nemzetközi karrier előtt álltam.”

Így jutott el 1966-ban német nyelvterületre, ahol tíz éven át vendégszerepelt. Sztár lett Berlinben, Münchenben, Salz­burgban. „Űzött, hajszolt nő” – teszi hozzá kötetében. Majd pedig fogta a fia kezét és hazajött. Az Operettszínház boldogan fogadta, ahol végre bizonyíthatott A denevér Rosalindájában, a Cigányszerelem Ilonájában, A víg özvegy Hannájában és a Mária főhadnagy Antóniájában.

„Sokat kaptam a sorstól, családot, gyermekeket, unokákat. Ajándékba adta a tehetségemet is.”

A Művészbejáró című kötetében több fejezet is szól Velencéről, ahová 34 éve költözött, és amelyre egy csoda folytán talált rá. Egy „primadonna” hogyan él vidéken?

– Vidéki gyerek vagyok, Szolnokról jöttem. Ami azt jelenti, hogy nekem van kötődésem a vidékhez. Én nem úgy jöttem ide, hogy a „primadonna lejött vidékre”, nem! Engem úgy neveltek, hogy mindent meg kellett tanulnom. Libát legeltettem a Zagyva partján, kapáltam, kenyeret sütöttem, mindent, amit nem is gondolnának az emberek, sőt, talán ma már nem is sokan csinálják. Pláne nem az én foglalkozási körömben. Annyira messze került az én foglalkozásom a valóságtól, az élet valós oldalától, hogy nem csoda, ha az emberek ezt hiszik. Pedig én majdnem mindenhez értek, amihez egy asszonynak kell.

Mária kötetét Pápai Szabó György szerkesztette, melyben a művésznő vall Velencéhez fűződő kapcsolatáról is. Izgalmas egymásra találás volt ez. A városhoz mélyen és őszintén kötődik, vallja.

„…amerre az út vezetett, arrafelé kanyarogtunk, néha balra, néha jobbra fordulva, mígnem leértünk a vízpartra. Valami meseszép panoráma fogadott. Álljunk meg! Dolgoztak a földeken és én spontán, ahogy szoktam, megkérdeztem: lenne itt eladó telek? Szeretnék (a belső hangom mondja) ide költözni! – Ahol ön áll, az eladó! – válaszolták.”

Ez volt 34 éve, Máriát és családját a helyiek befogadták, csodálatos családi, közösségi emlékek kötik ide.

Tiboldi Mária a Halász-kastélyban mesélt életéről Sasvári Csilla műsorvezetőnek Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Lehet mondani, hogy azon elképesztő csillogás közepette, ami körbevette, szükséges volt a „földön tartáshoz” a vidéki élet, mint a velencei?

– Én azért választottam Velencét, mert halálosan beleszerettem a tájba. Amikor lementem a tópartra, ott még nem volt a mai őrületes tolongás, ház ház hátán. Akkor még át lehetett menni az utcán és csobbanni egyet a vízben, és ez nagyon jó volt, a gyerekek imádták. Laza, tényleg vidéki élet volt.

Hogy képzeljük el a Csárdáskirálynőt, a Cirkuszhercegnőt, a csillogó budapesti, német és orosz színházi élet vezető művésznőjét, televíziós és rádiós műsorok szereplőjét, aki vidéken élt? Jött érte az autó, és vitte „fel” a csillogásba? Majd visszatért a kis vidéki életébe?

– Hát még most is, ha a Magyar Televízióban fellépek, bizony értem küldik a kocsit, majd pedig visszahoznak. Persze, ez így volt. Amikor filmeztem mondjuk a Madame Pompadourt a filmgyárban, akkor is minden reggel 6 órakor már az autóban ültem és vittek. Ez borzaszóan korán volt, 9-kor kezdődtek a forgatások, utána pedig halálfáradtan hazament az ember, és azt sem tudta, hogyan aludja ki magát másnap reggelig. De nagyon szép ez a pálya, és én nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem. És remélem, hogy egy kis nyomot hagytam a közönség lelkében.

A közönségnek később így jellemezte az operett műfaját: „az egy varázslat, szürrealista műfaj. Az ember olyan nagyon jól érzi magát, amikor szerelmes. A nőnek kellenek az érzelmek. De én arra jöttem rá, hogy nem mindig jut el ez az érzelem egyik embertől a másikig. Mert nem mondja meg annak a másiknak, nem is érezteti. De itt van az operett, mint közeg, ahová el lehet jönni, ahol meg lehet a szép szavakat, érzelmeket, dallamokat hallgatni, és akkor az ember boldogan távozik…”

Egy primadonnának hogy teltek a szilveszterei?

– Hát csak munkával, mindig. Fellépés fellépés hátán. A nagy operetteket, mint például A denevér, ugye mindig szilveszterkor énekelték. Emlékszem az 1979-es Denevérre, amely a színházból egyenes adásban ment a televízióban. Mondtam én magamban, az ördög tudja, miért van itt ennyi igazgató, gazdasági főember, mindenki. Igaz, hogy fél órával később kezdtünk, de azt mondták, biztonsági okokból. Másnap mondták meg nekünk, hogy bombariadó volt a színházban! Halálfélelemben volt mindenki, kivéve minket, színészeket, mert mi nem tudtunk róla. Ez volt a legkritikusabb szilveszterem – meséli a mai is ragyogó művésznő, s közben odabújik hozzá kislány unokája. Szereti a mamát, tisztán látszik, hogy szoros, kedves kapcsolat fűzi össze őket. Ma pedig már családi körben telnek a primadonna szilveszterei, ahol vélhetően továbbra is a fő asszony szerepe az övé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában