Azonosították a III. Béla mellett nyugvó csontokat

A rendezvényre a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont gondozásában útjára bocsátott sorozat nyitányaként került sor. Talányos (III. Béla és még egy Árpád-házi király azonosításáról) címet viselő referátumában Szabados György utalt a vizsgálatok tárgyául szolgáló leletek előkerülésének 171. évfordulójára. Az érintetlen királysírokra 1848-ban bukkantak rá, a püspökség új kútját fúrva. Így esett, hogy a forradalom évében iható vizet keresve Árpád-házi királyokra leltek.

„Mit csak az idő megemészthetett, mindent megemésztett”

1848 december 5-én nyitották fel a királyné, 12-én pedig a király sírját. A királyné koporsójának fölnyitásáról Pauer János az alábbi szavakkal tudósított: „A’ kut körüli munkának bevégeztével az ásatás tovább folytattatván, végre egy márvány koporsóra akadtak, melly 1848. december 5-kén, reggeli órákban felnyittatván abban egy királynénak tetemei találtattak; fején korona vala, ujján pedig arany gyürü. Az idő mindent megemésztett rajta, csupán a’ csontváz maradott fön.” Eztán, mint Pauer írta, „a város vezetése Pestre küldetett tudós szakértőkért. Akik megérkeztével a másik márványkoporsó „december 12-én, reggeli 8 órakor felnyittatott. Szent borzalom fogta el keblünket, midőn megnyilt előttünk a’ sir, és abban a’ magyar nemzet egykori királyának csontvázát, a’ csontok között pedig a’ királyi ékszereket tétlenül heverni látók; mert ezen kívül a’ mit csak az idő megemészthetett, mindent megemésztett.”

A Pauer-féle beszámolóban említett tudósok egyike, Érdy János, 1853-ban ekképp emlékezett vissza a királysír felnyitására: „erős férfi csontváz tűnt föl előttünk a régi századok hamvaival behintve, melyeket a szél most lengetett először. E 6 lábnyi és 2 hüvelyknyi hosszu még soha nem bolygatott ezüst ékszerein vöröses szürke szín volt elöntve, mely sajátszerü szín utóbb sötétebbre változott. E gyönyörű látványra zsibongó sokaság tódult a máskor csendes térre. Csoportosan ugráltak le a gödörbe, s a felügyelő nem volt többé képes valakit visszatiltani. A koros nők könnyes szemekkel imádkoztak az elporladt ereklye előtt: míg mások elmélkedve csodálták az egykor fényes életnek döbbentő holt képét, azalatt mások azt találgatták vagy kérdezték: melyik királyunké ez erős csontváz?”

Nos, mint Szabados György a kérdésre válasszal szolgált, a korabeli régészek egyöntetűen III. Béla és felesége, Antióchiai Anna személyében azonosították az előkerült maradványokat. E feltevés kétségek nélkül tartotta magát egy, a kettőezres évek közepén megfogalmazott új elméletig, amely bizonyos érvek alapján inkább Könyves Kálmánnak tulajdonította a királyi maradványokat. A viták elültével a tudományos konszenzus – főként az antropológiai, paleopatológiai és archeogenetikai adatok alapján – változatlanul III. Bélát látja a délceg királyi maradványokban.

A III. Béla jobbján fekvő csontokat, amelyeket a radiokarbon kormeghatározás 1035 és 1155 közé keltez, a régészet sokáig csak II/52_3-as jelezettel tartotta nyilván. A Mátyás templomban lévő királyi síremléket azonban 2018-ban felnyitották, és a combcsontokból vett mintákat 4 laborba küldték el vizsgálatra. Ezekből kettő, az Országos Onkológiai Intézet és a Göttingeni egyetem jutott értékelhető eredményre.

A 2018 folyamán, többek között Kásler Miklós és Szentirmay Zoltán által elvégzett genetikai azonosítási folyamat eredményeképpen összeállt adatsorok egyezései egyértelművé tették: a II/52_3-as maradványok III. Béla király férfiági felmenőjének csontjai. Aki azonban az apa, tehát II. Géza nem lehet.

Mindent egybevetve, a legvalószínűbb és jelenleg az egyetlen ismert lehetőségként kimondható (amit korábbi írásunk feltételezésként már megfogalmazott): a maradványokban II. (Vak) Béla királyt, III. Béla nagyapját tisztelhetjük.