Húsreszelő, vagy mi

2019.10.22. 14:00

Régi konyhai eszközökkel ismerkedhettek meg a gyerekek Vereben

„Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki” – ez volt talán az egyik leggyakoribb rímecske a régi konyhák falát díszítő falvédőkön, amelyek közül most jó néhány a verebi közösségi ház termében is kiállításra került egykori konyhai eszközök társaságában.

Borsányi Bea

Sütési bemutatót tartottak, így meg is lehetett kóstolni a friss, meleg káposztás hajtókát

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Többször is elhangzott a „ki tudja, mi ez?” kérdés a gyerekek felé a kiállítás megnyitóján. A kisiskolások az eszközök nagy részét azért felismerték, bár akadtak olyan darabok is, így többek között a hatalmas fa tökgyalu, amelyet hús-, vagy éppen paradicsomreszelőnek tituláltak a gyerekek.

– A kiállított tárgyakat a faluból, illetve a tájházból szedtük össze és egy-egy alapélelmiszer köré csoportosítottuk őket – így vannak a tejhez, a liszthez és a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, valamint ezek feldolgozásához kapcsolódó konyhai eszközeink – mutatott körbe az asztalokon a kiállítás szervezője, Kurcz Mária polgármester asszony, aki azt is elárulta, számára a legérdekesebb darab egy négyzetes alakú derelyeszaggató, amit Vereben látott először, hiszen ezt a tésztát a legtöbb helyen gurulós derelyevágóval készítik.

Sütési bemutatót tartottak, így meg is lehetett kóstolni a friss, meleg káposztás hajtókát
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az iskolásokat egyébként a polgármester vezette körbe a kiállításon, miközben sokat mesélt nem csak a konkrét használati tárgyakról, de a régi konyhák világáról és az étkezési szokásokról is. Utóbbiról az eszközök mellett régi receptkönyvek, kézzel írott receptgyűjtemények is tanúskodtak, közöttük olyan is, amelyik több mint 100 éve őrzi az egykori tulajdonosa által sütött sütemények elkészítésének titkait. A kiállítás megnyitóján káposztás hajtóka is készült, amelyről ugyan nem bizonyított, hogy verebi eredetű lenne, de az biztos, hogy Vereben nagyon sokat sütötték és minden családban ismerték az asszonyok ezt az egyszerű kalácstésztát, amit enyhén cukrozott, fűszerezett, dinsztelt káposztával töltöttek meg, akárcsak a rétest. Diós és mákos változatával együtt főleg szüretre, illetve karácsonyra sütötték. Nevét pedig onnan kapta, hogy a régi asszonyok nem feltekerték a tésztát, hanem úgy mondták, hajtják.

 

És amíg a gyerekek a régi konyhai eszközöket állták körbe, vagy próbálgatták, a felnőttek számára sütési bemutatót tartottak, amelynek a végén meg is lehetett kóstolni a friss, meleg káposztás hajtókát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában