a darabok darabja

2019.10.13. 11:30

Előkelő burleszk – A Vörösmarty Színház nagyszínpadán látható a Játék a kastélyban

Molnár Ferenc Játék a kastélyban című remekműve a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.

Majer Tamás

Színház van a színházban. Három magyar szerző érkezik meg éjnek évadján, távirat küldése nélkül a francia tengerparti kastélyba, hol társaságuk nyaral. Kettejük korosabb – Turait Sághy Tamás, Gált Kozáry Ferenc testesíti meg –, ők tollal és szavakkal, a fiatalabb – Ádám szerepében Andrássy Máté – hangjegyekkel alkot.

Ádám mindenki szerint bájos és nyitott menyasszonya, Annie (Ballér Bianka) és annak régi, öreg udvarlója, Almády (Gáspár Sándor) múltat idéz. In flagranti-szituációban fülelik ki és le őket a jöttek. Tudniillik az érkezők és a primadonna „madonna” Annie szobája közötti fal papírvékony. Amely sok helyzetkomikum alapja lesz. További történetmesélésbe nem bonyolódunk.

Szikora János rendezése – ő felel a látványért is – érdemes előadás. Nem érezzük vakmerőségnek azt írni, hogyha valaki csak egyszer menne – minő beszéd, menjenek többször! – ebben az évadban a fehérvári színházba, akkor ezt az előadást érdemes megtekintenie – folyik majd a könnye a nevetéstől –, mert Molnár Ferenc köztudomásúlag zseniális, a Játék a kastélyban pedig a darabok darabja. El sem lehet rontani.

Két író és egy zenész érkezik meg éjnek évadján, távirat küldése nélkül a francia kastélyba
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A drámaszöveg itt-ott átírt szövetében visszatérő szál a színműírás nehézségein kuncogó jelenetek sora. A nyitóképben „felesleges” beszélgetések helyett, Turai és társai – ügyesen csomagolt jelenetben – bemutatkoznak, megadják a helyszínt, felvázolják a szereplők közti, változásra kész viszonyrendszert.

A színrevitel legerősebb részei az elnyújtott burleszkjelenetek, amelyeket némán, vagy a szöveget a mozdulatoknak alárendelve játszhatnak el a színészek. Parádés, amikor Juhász Illés mint Lakáj sótartóból, mézes tégelyből, edénykékből, megannyi ibrikből épít tornyot a kedves vendég, Turai kicsi asztalára. Az író hatalmas reggelit rendelt, mindenből egy picit.

Hasonlóan remek a második felvonás lezárása, amikor a megcsalt és a megcsaló férfi kettecskén marad a színpadon. A „colos” Ádámra félve pislog a „vén szoknyapecér, pfuj” Almády. A köztük feszülő, de kitörni tilos ellentétet testmagasság-párbajban elfojtó jelenet, benne a két színész egyszerű eszközökkel dolgozó játékminősége leírhatatlan. Mégis az: méltó Molnárhoz.

Egy „madonna” és egy „szoknyapecér”
Fotó: Simon Erika/ÖKK

A díszletről. Az aranybarna színű, csinosan berendezett francia kastélyszoba megteszi, a jó közönség elhiszi, hogy kastélyban vagyunk, de inkább csak az előadás címéből és a párbeszédekből értesül erről. Zongora, gramofon, kanapé, asztal, székek. Bársony. Az első és a harmadik felvonásban esti fényekben fürdik a kastélyszoba széles ablakából látható változatlanságra ítélt kilátás. A hihetetlen fényszennyezett tengerpart óriási fotója reflektálatlan. A második felvonásban, nappal, az ugyanott látható redőnyök szegényesek.

Nincs kilátás.

Ellenben jól használja a rendezés, illetve Gáspár Sándor a megadatott teret és kellékeket a harmadik felvonás színház a színházban jelenetsorában, amikor is egy előadást játszik el a két szerepe szerint is színész figura, Annie és Almády. Utóbbi a töméntelen és kifacsart francia nevekkel megvert szövegét képtelen volt bebiflázni. Tenyérbe, zongorabelsőbe, a vörös színházi függöny redőibe rejtett el fecniket: puskákat. Gáspár – ahogy mondani szokták – lubickol a szerepben.

Ezek is érdekelhetik