Énekek övezték a magyar templomok bemutatóját

2019.09.24. 20:00

Nyitott templomok napja Nagyvenyimen: művészetek összhangban

Az európai örökség napok keretén belül, az Ars Sacra fesztivál égisze alatt már második alkalommal rendezték meg a nagyvenyimi Nagyboldogasszony-templomban a nyitott templomok napját.

Horváth László

A Mezőfalvi Női Kar vendégegyüttesként lépett fel a rendezvényen Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

Ahogy az első alkalommal, ezúttal is a zsidó–keresztény, és a magyar kultúra művészeti ágainak közös bemutatása, a remény, a jó és a hit, szeretet közös vonásainak ismertetése volt a cél.

A szeptember 21-ei, szombat délutáni eseményen a nagyvenyimi Fontana Női Kar mellett a Mezőfalvi Női Kart is hallhattuk. A program köszöntőjében Mogyorós Mária, a Palágyi József Művelődési Ház vezetője elmondta, hogy két éve csatlakoztak az országos rendezvényhez. Ennek záró eseményeként szervezték meg a szombati koncertet és a vetítéssel egybekötött előadást. Különös figyelmet érdemel a rendezvény, hiszen olyan nemes célt szolgál, ahol különböző művészeti ágak találkozhatnak nem megszokott környezetben. Azoknak is szeretnének művészeti élményt nyújtani, akik nem pusztán vallási, vagy felekezeti okból látogatják a templomokat. Ezért értékes kezdeményezés a nyitott templomok napja program, ahol megtapasztalhatjuk, miként hat egymásra és milyen módon vannak össz­hangban az eltérő környezetben alkotó művészeti ágak.

A Mezőfalvi Női Kar vendégegyüttesként lépett fel a rendezvényen
Fotó: Horváth László / Dunaújvárosi Hírlap

A rendezvényen elsőként a Mezőfalvi Női Kar lépett közönség elé, tagjai már jól ismert és kedvelt szereplői a térség kulturális programjainak. A folytatásban közel egyórás időtartamban Németh László, a nagyvenyimi Erdőjárók Túraegyesületének képviselője tartott képes úti beszámolót a túrák során felkeresett magyarországi templomokról. A bemutatóban az épített kultúra páratlan hazai csodáit tekinthettük meg, amelynek fotós emlékeit négy év barangolása során gyűjtötte össze. Az ismertetőt követően a nagyvenyimi Fontana Női Kart hallhattuk. Versekkel is színesített előadásukkal méltán vívták ki a hallgatóság nagy tapssal kifejezett elismerését. A nagyvenyimi nyitott templomok napja programzáró akkordjaként pedig a két énekkar közös előadásában a Soli Deo Gloria kánon dallamai csendültek fel Péter Kata karvezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában