1979-től töretlen népszerűségnek örvend

2019.05.20. 15:00

Szívdobbanások a Bicske Szíve Parkban és környékén

Témagazdagságban, minden korosztálynak és érdeklődési körnek szólóan zajlottak a 38. Bicskei Napok a hétvégén. Kamarakiállítások, főzőverseny, koncertek és sportversenyek kicsiknek, nagyoknak. A Bicske Szíve Parkban nagy szívdobbanások voltak.

Zsohár Melinda

Vastag Csaba volt a Bicskei Napok egyik sztárfellépője Fotó: Ivanics Imre

A néhány napba ilyenkor nagyon sok mindent belesűrítenek a kultúra, sport, zene és a sok játék és hangulatteremtő programok jegyében. A leglelkesebbek egyik eseményről a másikra siettek, mások csemegéztek, válogattak – a művelődési ház, a könyvtár, a BTC-sportpálya is helyet adott a Bicske Szíve Park és ideiglenes nagyszínpada mellett a különböző rendezvényeknek. A gyerekek mindenesetre kedvezményezettek voltak, mondták el Pálffy Károly polgármester, Bálint Istvánné alpolgármester és a főszervező-irányító, Nagyné Szita Erzsébet, a művelődési központ igazgatója. Nagy „durranásnak” szánták az országos hírű előadók koncertjeit: Bicskén voltak Kowalsky meg a Vega és Vastag Csaba, s a vasárnapi családi nap zárásaként az örökifjú 100 Folk Celsius.

A főzőverseny hagyományosan sikeres program, harminc csapat nevezett, közben három napon át fűtötték a város kemencéjét. Felöltöztették a Születésfát: Sulyokné Guba Judit képviselő köszöntötte az újszülött babákat egy-egy kerámialevéllel és a nevekkel. Borbély József pedagógus fekete-fehér fotóiból nyílt kiállítás a könyvtárban, ahol szintén pedagógus feleségével közösen meséltek emlékeikről, az eltelt több mint fél évszázad termékeny bicskei idejéről. Zenélt a Bicskei Koncertfúvós Zenekar, felléptek a környékbeli néptáncosok, a helyi óvodások és iskolások, és Jó ebédhez szólt a nóta Mészáros Kartal, Szabó Gyula Győző és Márton Fruzsina jóvoltából. A Bicske Barátok Egyesülete (BBE) szervezésében Végh Róbert elnök köszöntötte Kamuti Jenőt, a Nemzet Sportolóját, Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázónkat, Kárai Kázmér mesteredzőt. A BEE hívta meg Ilka Gábor miniatűr szobrászt, különleges parányi alkotásaival a művelődési házba.

Vastag Csaba volt a Bicskei Napok egyik sztárfellépője
Fotó: Ivanics Imre

A sport is főszereplője volt, mint mindig a Bicskei Napoknak – horgászverseny, kosárlabda, foci, tenisz, úszás, cor-way egészségvédő séta szerepelt Molnár Renáta irányításával a repertoáron. Dekáztak, és tizenegyeseket rúgtak, akrobatikus táncokkal villogtak a szép lányok, s a X. Bicskei Rangadón rúgták a bőrt a helyi képviselő-testület tagjai és a BTC öregfiúk-vegyes labdarúgói. Vancsura Péter Trabant-gyűjtő trabigolásra invitálta a retró-hangulatra vágyókat, a retró-véradás jegyében pedig virslit és sört kaptak a derék véradók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában