A szokás erős, életképes hagyomány

2019.02.13. 07:30

Kitiltották a hölgyeket a próbákról Kincsesbányán

Alkalmi színtársulat próbál már két hónapja a művelődési házban. Ezekre a próbákra hölgyeknek szigorúan tilos a bemenet!

B. Kiss László

A felvétel egy korábbi nőnapi előadás alkalmával készült

Fotó: Archív

Harminc esztendővel ezelőtt volt az első eset, amikor színpadi műsorral lepték meg a nőnap alkalmával a helyi hölgyeket a kincsesi férfiak. A szokás erős, életképes hagyománnyá vált, úgyhogy az idén sem marad el az előadás, miként eddig egyetlen esztendőben sem. Bajkai János már legelső alkalommal is színpadra lépett, úgyhogy az idén lesz a harmincadik nőnapi fellépése. A három évtized alatt összesen 75-80 férfi vállalt szerepet a produkciókban, melyekben kizárólag a teremtés koronái kaphatnak szerepet. Idén 17-en vesznek rész a próbákon, amelyek már hetek óta tartanak.

A felvétel egy korábbi nőnapi előadás alkalmával készült
Fotó: Archív

Egyelőre hetente egyszer találkoznak a szereplők, a finisben azonban már heti kétszer fognak. Az előadást tucatnál több műsorszám alkotja, van, amit maguk találnak ki az alkalmi színészek, de eljátszanak népszerű kabaréjeleneteket is. Bár mindannyian nagyra becsülik a hölgyeket, akik minden elismerést megérdemelnek, a nőnapi jelenetekkel nem meghatni, hanem megnevettetni akarják őket. Ez eddig még mindig sikerült az egyébként telt ház előtt zajló előadásokon – mondta el lapunknak Bajkai János, aki hangsúlyozta: bár ő polgármesterként állandó részese a produkcióknak, azok létrejöttében nincs szerepe az önkormányzatnak, tisztán civil kezdeményezésről van szó. Faggattuk arról is, hogy mivel rukkolnak majd ki március 9-én 19 órakor, a nőnap alkalmával a kincsesi férfiak,de erre azt a választ kaptuk, hogy – ez meglepetés lesz!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában