Immár Kiss József nevét viseli

2019.01.14. 15:00

„Egy vérből való” zenepedagógusok Fejérben

Lepsény – Polgárdi – Sárosd: a felsorolás, a hármas tengely nem véletlen, hiszen a települések művészeti iskoláiban „egy vérből való” zenepedagógusok oktatják a növendékeket.

V. Varga József

Az énekkart Kiss József tanár úr, karnagy vezényli (1974) – a Clara Voce Vegyes Kar közösségi oldaláról

Fotó: Archív

Gabrieli-Kiss József énekművész, karnagy, a lepsényi művészeti iskola énektanára jó esztendeje vetette föl: rendezzék meg az első Lepsény – Polgárdi – Sárosd folytatásos gyermekkórus-találkozót. A kezdeményezést azonnal felkarolták az iskolák és az önkormányzatok.

– A kórustalálkozó az idei tanévtől Kiss József karnagy nevét viseli – váltottunk szót a zenei randevú ötletgazdájával, Gabrieli-Kiss Józseffel.

Amint megtudtuk tőle: édesapja, a lepsényi születésű énektanár, csaknem négy évtizeden keresztül a polgárdi iskola zenetanáraként dolgozott, munkásságával a környező települések zenei életében is meghatározó szerepet töltött be, kisdiákok ezreinek mutatta meg a kóruséneklés szépségeit. Az, hogy a hármas kórustalálkozó egyáltalán létrejött, nagyban az ő érdeme is, hiszen gyermekei és egykori tanítványai azok, akik most karnagyai a kórusoknak.

Kiss József 1938. március 2-án született Lepsényben. Általános iskolai tanulmányait is ott végezte. Alig volt tízéves – még a második világháború árnyékában –, amikor már tanárai segítségével, pár társával együtt daljátékot tanított be az osztályának, amit aztán elő is adtak.

Igazi néptanító, szakmai alázattal és sok-sok szeretettel!

– Tizennégy évesen a katolikus templom orgonistája lett, holott akkor még a kottát csak elvétve ismerte – mesélt édesapjáról Gabrieli-Kiss József. – A miseénekeket hallás után játszotta, a harmóniákat pedig ösztönösen hozta a bal kézzel.

– Édesapám 1993-ban, hosszas előkészítő munka után megalapította a polgárdi zeneiskolát, amely először a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola kihelyezett tagozataként működött, majd önálló intézménnyé vált. A zeneiskola azóta is „Kiválóra Minősített Művészeti Iskola” címmel működik, a Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola égisze alatt – mondta el Jóska.

Az énekkart Kiss József tanár úr, karnagy vezényli (1974) – a Clara
Voce Vegyes Kar közösségi oldaláról
Fotó: Archív

Kiss József igazi néptanító volt, aki évtizedeken keresztül vezette az általános iskola gyermekkarát. Rendszeresen vitte a gyerekeket az Éneklő ifjúság, s más kulturális rendezvényekre, ahol mindig „aranyosan” szerepeltek. Szakmai alázattal és sok-sok szeretettel adta át tudását ifjú kollégáinak.

A helyi vegyeskar alapjait 1959-ben tette le, és vezette azt négy évtizeden keresztül, sikert sikerre halmozva. Az ő szakmai tudásának és példájának köszönhető, hogy a ma már Clara Voce Vegyes Karnak keresztelt kórus hangversenykórus minősítéssel a mai napig is magas színvonalon működik.

Gabrieli-Kiss József: Édesapám
példája nyomán Fotó: FMH-archív

A Clara Voce Vegyes Kar első számú és örökös karnagya 2000 júliusában hagyta itt e földi létet, és költözött a mennyei kórus élére.

A kórustalálkozó második évadának lepsényi nyitányán Salamon Béla, Lepsény polgármestere Kiss József karnagy-zenetanár arcképével díszített emlékplakettet adott át az iskolai kórusok karnagyainak: Gabrieli-Kiss Józsefnek, Kiss Bernadettnek, Kissné Révfalvi Andreának és Szabadiné Bánáti Juditnak.

– Az a megtiszteltetés ért bennünket – emelte ki végezetül a találkozó ötletgazdája –, hogy a meghívottak körében köszönthettük a 92 esztendős Fehér József karnagy-néptanítót, akit tisztelettel felkértem, legyen a rendezvénysorozatunk művészeti fővédnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában