Az irodalom leginkább a valóságról szól: Enyingen járt Lackfi János

Lackfi három embernek ír

A műfordítóként és tanárként is ismert Lackfi János szerint gyermekirodalmat három embernek ír az alkotó: elsősorban a gyermekeknek, másodsorban a felnőtteknek, harmadsorban pedig – talán legizgalmasabb feladatként – a gyermekekben szunnyadó majdani felnőttnek.

– Mivel a gyermekek az elsődlegesek, ajánlott nem az ő fejük felett írni a nekik szóló műveket: azokban lehetőség szerint ne használjunk műnyelvet és olyasfajta modoroskodást, amelyből semmit, vagy legalábbis nem sokat értenek. Mindemellett íróként figyelembe kell vennünk azt is, hogy mára a nyelv és a valóság megváltozott. Ezzel persze nem azt mondom, hogy minden vers mobiltelefonokról szóljon, de a népmesékhez hasonlóan a kor valóságának megfelelően kell megírni ezeket. Vagyis a változó valósághoz és a gyermekek valóságához mérjük a versekben megjelenített dolgokat – mesél a gyermekirodalomról Lackfi, aki jól tudja, hogy ezekben a versekben is megjelennek olyan szavak, amelyek később elavulnak. Hiszen ilyen a nyelv, a szavak természete.

S hogy miért írunk a felnőtteknek is? – tette fel, majd válaszolta meg a kérdést a költő: – Azért, mert a gyermekkönyveket leginkább felnőttek vásárolják, és jó esetben ők is olvassák fel az abban rejlő szöveget a fiataloknak. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a felnőtt se unatkozzon olvasás közben, ne adj’ isten még kedvet is kapjon a könyvek folytatásához. Ide kapcsolódik a gyermekekben szunnyadó felnőtt is: törekszünk arra, hogy a szövegekben olyan időzített minibombákat helyezzünk el, amelyek csak akkor robbannak, amikor a bizonyos képet vagy jelenetet magában megőrző gyermek később, felnőttként ráeszmél annak jelentésére.

Számomra ilyen volt az édesanyám által oly sokszor szavalt Weöres Sándor-vers egy részlete: „Kék gyöngyöt tesz bársony-tokba, / Addig jó, míg szundikál.” Ez gyermekként egy szó szerinti képet, gyöngyöt és bársonytokot jelentett nekem, s csak évek múltán vált evidenssé számomra, hogy a leírt kép a szemhéj lecsukódásáról szól. A gyermekeimnek mindezt már úgy szavaltam, hogy közben megsimítottam a szemhéjukat.

Érdemes játszani a gyermekkel

Lackfi a meseolvasó szülőknek azt ajánlja, amikor csak tehetik, a mese tartalmának megfelelően játsszanak a hangjukkal, gesztusaikkal – egyszóval: a gyermekkel. Ez ugyanis egyáltalán nem rombolja a tekintélyt, sőt: elősegítheti egy jobb kapcsolat kialakítását, hiszen a meseolvasó jelét adja annak, hogy benne van a játékban.

Az irodalom halála az unalom

– fogalmazza meg –, hiszen az irodalom leginkább a valóságról szól. Az irodalom egy olyan, közvetlen, emberi dolog, amelyhez mindenkinek köze van. Részint ezért is nehéz a kortárs szerzők munkája: a klasszikusok nyelvhasználata kevésbé érthető a ma emberének, szemben a mai nyelvhasználattal, amelynek mindenki részese – indokolja, olykor-olykor miért kerül egy-egy verse kereszttűzbe Varró Dániel vagy éppen Tóth Krisztina kortárs költők művei mellett. Mindebben persze a közösségi oldalak sem feltétlenül segítenek nekik.

A Facebook olyan, mint a kés: hasznos eszköz, mert a segítségével könnyebben fel tudjuk szelni a húst, de veszélyes is, mert az ember bárkiben, még akár saját magában is kárt tehet.

Ugyanígy hatalmas mennyiségű adat, sok fölösleges limlom található rajta, de bizonyos esetekben életszerű. Költőként úgy érzem, érdemes fent lennünk a Facebookon, hiszen ez a közösségi oldal olyan, mint egy virtuális kispad: itt sorra terjednek a hírek, a pletykák, és hozzászólhatunk a minket érdeklő dolgokhoz. Ennek köszönhetően az irodalom ismét visszatér az eredeti funkciójához, az eredeti közegébe: egy életjel lesz, amelyhez hozzá lehet szólni, amelybe bele lehet kötni, és ahol minden alanyi olvasat él – érvel.

A tervek szerint jövőre új, ezúttal kolléganőjével, Molnár Krisztina Ritával közös könyve jelenik meg, amelyben a szerzőpáros negyven, gyermekeknek szóló versíró trükköt oszt meg. Úgy vélik, az általános iskolás korosztályban még „ösztönszerűen” él az a kreativitás, amelynek segítségével laza csuklóval és erős világlátással jópofa műveket alkothatnak a fiatalok. Azt azonban már most érdemes tudni: nem csak a rímes versek hozhatnak sikert! A tradicionális svéd gyermekvers például olyan rímtelen verseket jelent, amelyben a szerzők a gyermekek rácsodálkozását mutatják meg a felnőttvilág furcsaságaira.