Ketchupvörös vér és alkohol – Színikritika a Pelikán Kamaraszínházból

Az arab éjszaka egy lakótelepen történik. A tér stilizált tömbházak rengetege, amelyek között és tetején is vígan szaladgálhatnak az alapvetőn búskomor, elhasznált lelkek, az öt szereplő: egy házmester (Andrássy Máté), két fiatal lány (Ballér Bianka, Ladányi Júlia), akik bérlőtársak, egyikük fiúja (Hajdu Péter István) és egy szomszéd a szemközti tízemeletesből (Kádas József). A látványt ezenfelül még üres borosüvegek özöne „gazdagítja” a házak tetején. A játszók ezeket szívesen használják zajszerszám gyanánt, kopognak vele vagy belefújnak. Néha dobálják is egymásnak az üvegeket. Az alkoholfogyasztás mértékét néhány egymásra rakásolt rekesz is jelzi. Ahogy igazi alkoholistákhoz dukál, egyik üvegben sincs pia.

A párhuzamosan folyó életek a cselekmény során, ahogy az kell, egymásba gabalyodnak. Az álomszerű, fantasztikus történésekkel a valóságtól kecsesen elemelt dráma meséje alján egy múltbéli, török földön kimondott átok lappang, amely mind az öt hős életét új irányba rántja. Widder Kristóf rendezése az üvegekkel való folytonos akció révén azonban varázstalanít, kikapja a színre vitt, önmagában költőinek is bátran nevezhető, unikális darabból a mágiát. Kicsit kár érte. A rendezés szerint a bemutatott figurák, sorsok a lakótelepi alkoholizmus mámorában fürdőznek, talán bele is fulladnak.

A színrevitel a kortárs német szerző, Schimmelpfennig idehaza is sokat játszott színdarabjának szomorú, egyedi és érvényesként elfogadható értelmezése.

Camus Caligula című színdarabját Nagy Péter István rendezte. A színlap abszurd drámaként aposztrofálja az egzisztencialista filozófia színpadi parabolájaként ismert művet. Kovács Tamás testesíti meg a római császárt, aki perverz hévvel kínozza, gyötri alattvalóit. Szívesen végeztet ki bárkit kénye-kedve szerint, de örömmel öl önkezével is. Őrültként garázdálkodik, visszaél hatalmával; betegesen tanítaná igazság- és szabadságkeresésre embertársait, de éppen eme eszméket kaszabolja darabokra. A játszók rajta kívül az első előadás színészei, valamint Osváth Judit, Széles Flóra, Hevesi László és Hunyadi Máté.

A kamaraterem fokozta intim színházi élményre, az itt és most jelenvalóságára, a színész–nézőtér közelségre több ízben is rátelepszik egy kivetítő. E takarásban lévő jelenetek esetenként nem is láthatóak „élőben”. A kamerát egyébként kellékként is használja a rendezés. Nem ez az egyetlen jól adalékolt anakronizmus. Virsli, ketchup, kerti, de erkélyre is jó székek, hűtőtáska, mikrosütő. Lakótelepi életek rekvizitumai. (Ezekben érezhető a két előadás párbeszéde.) Ketchupből való a vér, amikor végre megölik a lázadók az ártalmas Caligulát!

A két előadás közös stílusjegye a színészi testek bátor használata. A testek megfeszült, kíméletlen, máskor kegyetlen egymásrautaltsága az emberi életek egymásnak való kitettségét mutatják. Akár a lakótelepeken, akár az uralkodók palotájában. A két előadás közül az első a sikerültebb.