Decemberben várható az első nagy bemutatójuk

2018.09.15. 08:00

Meghálálni a bizalmat – Ez a Székesfehérvári Balett Színház célja

A Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, Egerházi Attila Harangozó-díjas koreográfus adott interjút lapunknak a táncművészetről és a társulat jövőbeli céljairól.

Sándor Tamara

A balett-táncosok egy korábbi próbája

Fotó: FMH Archív

Balett-társulatokat eddig is hoztak létre Magyarországon, de nem intézményes keretek között. Utoljára több mint 40 éve alapítottak hasonlót, mint amilyen a Székesfehérvári Balett Színház társulata. A balettszínház augusztus elsejétől működik művészeti intézményként, az önkormányzat közgyűlésének határozata alapján. Az ilyen keretek között való működés olyan lehetőségeket biztosít, ami nélkül nem lehet magas színvonalat elérni: a műhelymunka körülményeinek létrehozása, biztonság, kiszámíthatóság, tervezhetőség.

– Nagy horderejű döntés ez a városvezetés részéről, igyekszünk a bizalmat meghálálni a kemény munkánkkal. A támogatás együtt erősödhet a balett társulat erősödésével – nyilatkozta lapunknak az igazgató.

A Székesfehérvári Balett Színház intézményének megalapítása több mint kétéves, gondos előkészítő munka eredménye és a munkálatok még most sem értek véget.

Számos célt tűztek ki maguk elé: elsőként szeretnének integrálódni a város kulturális, valamint hétköznapi életébe. A jövőre nézve egy saját próbaterem, valamint játszóhely igénye fogalmazódott meg. Még mindenhol vendégek: a táncházban próbálnak, előadásaikat pedig a Vörösmarty Színházban, illetve a Fejér Megyei Művelődési Központban tervezik bemutatni, illetve játszani. Elsődleges és egyúttal az egyik legfontosabb célkitűzésük, hogy megismertessék a táncművészetet a székesfehérvári közönséggel.

– Tradíciót szeretnénk teremteni, a magyar és székesfehérvári kultúrát reprezentálni idehaza és külföldön egyaránt. A tánc műfajából eredően „határtalan” művészeti ág, nem kötik nyelvi akadályok. Mindemellett, a Székesfehérvári Balett Színház művészállományának, valamint tervezett repertoárjának összetétele nemzetközi, ennél fogva a magyar tánckultúra általunk külföldre is eljut – mondja az igazgató.

Egerházi Attila hét éven át vezetett egy csehországi társulatot
Fotó: balettszínház

A társulatnak tizenhárom, kiemelkedő szakmai és művészi színvonallal rendelkező táncos a tagja. Különféle kultúrákból érkező emberek, ami színesíti az előadói stílust. Erős művészegyéniségekre van szükség, hiszen a repertoár egyes balettjeinek karakterei az életet képezik le. A társulattal jelenleg hét közalkalmazotti státusszal nem rendelkező gyakornok is együtt dolgozik. Ők olyan nemrég végzett táncművészek, akik szakmai gyakorlatot folytatnak a társulatnál. A repertoár egyes balettjeiben pedig színpadi gyakorlatként fellépnek majd.

A társulat valamennyi dolgozója, így a táncosok is mind a városban élnek, hisz meg sem oldható az ingázás. Heti hat alkalommal próbálnak: hétfőtől péntekig délelőtt és délután, szombaton délelőtt. Az előadás napján délelőtti próbák vannak. A balett-termi próbák augusztus 16-án megkezdődtek.

Ez a legősibb művészeti ág, amely komoly fizikai és mentális munkával jár együtt.

A balett-táncosok egy korábbi próbája
Fotó: FMH Archív

– Mindenki tud táncolni, énekelni, nem az a lényeg, hogy milyen színvonalon, hanem hogy a lélek hangja legyen tiszta. Felfedezzék a saját rejtett tartalékaikat és a tánc, a mozgás révén ki tudják fejezni az érzéseiket, amelyek egyre inkább szorulnak befelé. Nem mellesleg, a tánc komoly közösségteremtő erővel is bír – mondja Egerházi Attila.

Elsőként a Diótörőt állítják színpadra, amelynek tervezett bemutatója 2018 decemberében, a Vörösmarty Színházban lesz. Családi balett, kortárs táncnyelven íródott táncszínház. Emellett minden hónapban előadnak darabokat, kivéve szeptembert, mert az a felkészülés időszaka. Repertoárszínházként működnek, vagyis azon balett- estjeiket is műsoron tartják, amelyeket már eljátszottak, hiszen egy-két előadás nem elegendő ahhoz, hogy minden színház, tánc és táncszínház iránt érdeklődő nézőhöz eljusson a balett-társulat híre.

Ezek mellett nyílt napokat is szerveznek, minden hónap valamelyik szombatján, amikor az érdeklődőket bevezetik a kulisszák mögé, beszélgethetnek táncosokkal, alkotókkal, tervezőkkel, és még a próbát is megnézhetik. A Test-közelből elnevezésű rendezvényükön táncba is invitálják az embereket.

– Csehországban hét évig vezettem egy társulatot. Előadásainkat egy pszichiáter barátom rendszeresen látogatta, és egyszer azt mondta nekem, hogy én vagyok a „terapeutája”. Megannyi lélekbeteg emberrel foglalkozik a munkája során, de a gyógyításra ő is rászorul, amelyet a tánc jelent számára – tette hozzá lelkesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában