2018.07.12. 17:30
Echo Nyári Akadémia – Szabad, inspiráló zenés együttlét Fehérvárcsurgón
Múlt szombat óta szinte folyamatosan zeneszó hallatszik a grófi kastélyból. Megkezdődött az Echo Nyári Akadémia.
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Fülei Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész harmadszor szervezte meg a nemzetközi viszonylatban is meghirdetett nyári zeneakadémiát, amelyen a résztvevők egyéni hangszeres órákon vehetnek részt, és bekapcsolódhatnak a kamarazenei műhelymunkába. A környezet igazán hívogató, hiszen a kurzust a Károlyi-kastély letisztultan szép termeiben tartják, pihenni, kikapcsolódni pedig az idillikus parkban és a környéken lehet. S a jelentkezőknek nyilván fontos szempont a szakmai színvonal, amelyre a garancia a Zeneakadémia három kiváló oktatójának, Fülei Balázsnak, Kováts Péter hegedűművésznek és Varga István gordonkaművésznek a jelenléte.
Így érthető, hogy az európai országok zeneművészeti akadémiáin is meghirdetett nyári kurzus egyre több résztvevőt vonz. Idén már huszonegy zenész érkezett például Indiából, Spanyolországból, Ausztriából, a társaság fele viszont magyar. Van egy kolozsvári „törzsvendég”, aki már harmadszor jött, ketten másodszor vannak jelen a kurzuson, a többiek viszont mind újak. Többen hozták magukkal hozzátartozójukat is, így összesen harmincan jöttek össze – tudtuk meg Fülei Balázstól.

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Az alapkoncepció a korábbihoz képest nem változott: mindenki öt egyéni hangszeres órát kap zongorán, hegedűn, csellón, emellett a zenészek egymással is játszanak. Utóbbira jó lehetőséget biztosítanak a Haydn-triók, ezekben nem annyira nehéz megszólaltatni a szólamokat. A szervezők amolyan „házi könyvtárral” is készültek, innen kölcsönözhetők kották, tehát a zenészek akár saját maguk is választhatnak darabokat.
Az akadémiát alapvetően pályakezdő művészeknek találták ki, hogy az ihlető környezetben inspirációt szerezhessenek további alkotói útjukhoz. Olyan jelentkező is volt azonban, aki 30 évesen kezdett el zongorázni, s úgy gondolta: itt tovább fejleszthetné magát. Mivel a videón beküldött anyaga alapján színvonalasan játszik, ezért a szervezők nem utasították el. S van példa az ellenkezőre: alig 15 éves, tehetséges zenészjelöltek is csatlakozhattak.

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap
Tavaly bevezették, hogy a résztvevők a közönség számára nyitott, ingyenes, úgynevezett kávékoncerteket adnak délutánonként a kastélyban. Fülei Balázs szerint ez jó ötletnek bizonyult, egyrészt, mert becsalogatta a zeneszerető érdeklődőket, másrészt pedig azért, mert a zenészek így meghallgatják egymást. Utóbbi azért különösen fontos, mert jobban összehozza a művészeket, akik általában egyedül szeretnek, akarnak érvényesülni. Egyfajta szabad zenélés ez, amit az is mutat, hogy a műsor mindig aznap derül ki. Keddi ottjártunkkor például Bach-, Beethoven-, Goltermann- és Schubert-műveket játszottak a zenészek.
Ilyen koncert meghallgatására csütörtökön és pénteken is lesz lehetőség, 15 órától. Az akadémia záró hangversenyét szintén a tanítványok adják, ám arra már szombaton este kerül sor.