Vörösmarty teraszon

2018.06.08. 20:46

Teraszos könyvheti hangulat, egy délután erejéig Fehérváron

Pénteken kora délutántól estig tartott a dedikálással, beszélgetéssel színesített könyves kipakolás a Vörösmarty teraszon, a könyvtár árkádsorán. 

Bokros Judit

Nézelődés, lapozgatás a Vörösmarty terasszá avanzsált árkádsoron

Fotó: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

Az idén a Vörösmarty Mihály Könyvtár szervezte a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok fehérvári programjainak nagy részét. Pénteken délután, a jóval korábbi könyves piknikek hangulatát megidézve megnyitották a Vörösmarty teraszt, ahol a csatlakozó könyvárusok kínálták a köteteket, s kávézó is kitelepült.

A gyerekfoglalkoztató programok a Bartók téren kaptak helyet, kézműves foglalkozással, labdás játékokkal, és Csóka Judit meseterapeuta is megérkezett gitárjával zenélni, énekelni, mesélni a kicsiknek.

Nézelődés, lapozgatás a Vörösmarty terasszá avanzsált árkádsoron
Fotó: Koppán Viktor/ Fejér Megyei Hírlap

Az árkádsoron lehetőség volt beiratkozni a könyvtárba, amelynek szolgáltatásait bővebben is megismerhették az érdeklődők. A helyszín a kihelyezett asztaloknak, székeknek, puffoknak, a kitelepült kávézónak köszönhetően igazán hangulatossá változott egy délután erejéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában