Ki mit tud?

2018.04.09. 13:00

Különdíjas lett a Alba Regia nyugdíjas néptánccsoport

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesületben táncos lábú idősek is vannak. Csoportjuk szerepelt a nyugdíjas Ki mit tud? gálaműsorában. Az élmény mellett elismerés is érte őket.

Bokros Judit

Héder Sándorné Piroska a Vörösmarty Színházban rendezett gálaműsor után nem sokkal érkezett hozzánk mesélni. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Művészeti és Néptánccsoportjának vezetője örömmel tudatta, hogy közösségük különdíjat vehetett át a színházban. Nagy büszkeség ez nekik, s igazán jó befejezés a Ki mit tud? elődöntői után.

Csoportjuk 2012-ben alakult, jelenleg tizenketten táncolnak, és hat éve rendszeresen szerepelnek az említett, nyugdíjasoknak kitalált rendezvényen. A táncokat az Alba Regia Táncegyüttes szenior csoportjának tagjától, Kiss Gábortól tanulják, hetente egyszer jönnek össze próbálni. A kezdetekhez képest sokat fejlődtek. Számos helyen és alkalommal szerepeltek már, igyekeznek minden felkérésnek eleget tenni akár itt a városban, akár azon kívül. Országos szintű Ki mit tud?-on is többször vettek részt, és két arany minősítést kaptak, de van egy ezüst és egy bronz minősítésük is – tudtuk meg Piroskától, akiről kiderült, hogy ő varrja a fellépőruhákat. Igyekszik mindent megtenni azért, hogy a táncokon kívül a megjelenésük is látványos, jó, az adott tájegységhez illő legyen. Van, hogy régebbi ruhákat alakít át, máskor újakat készít egy-egy fellépésre. Ezenkívül pedig szívén viseli a csoport működésének ügyét, sokat szervez, hogy minél több helyen be tudjanak mutatkozni.

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Művészeti és Néptánccsoportja a gála után, a színházban
Forrás: A csoport

A csoportban csak hölgyek vannak, számukra a próbák, a szereplések igazi közösségi élményt jelentenek. A rendszeres mozgás jó hatással van az egészségükre is.

A XXV. Fejér Megyei Kor-Társ Nyugdíjas Ki Mit Tud? gáláján szatmári táncokat adtak elő, és nagyon elégedettek az eredménnyel. Hálásak továbbá minden szervezőnek és közreműködőnek, amiért megvalósulhat ez a program.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában