Vasesztergályos a szakmája

2018.04.04. 17:30

Kaiser Ferenc még nyolcvanévesen is két zenekarban muzsikál

Kaiser Ferenc nyolcvanesztendősen is aktív tagja két zenekarnak is. Joggal mondható: a muzsika az élete.

B. Kiss László

Kaiser Ferenc. Már gyerekkorában is nagy becsülete volt náluk a zenének Fotó: Hrubos Zsolt

Kaiser Ferenc a móri fúvószenekar legidősebb, ám ma is aktív tagja 1938. március 2-án született, szülei, nagyszülei – mint mondja – echte svábok. Német ajkú honfitársainknál nagy hagyománya van a zenélésnek, Kaiser Ferenc is igazi zenészfamíliába nősült be. Az após és a felesége nagypapája is muzsikált.

– Már gyerekkoromtól ismertem Kaiser Józsi bácsit, a feleségem nagypapáját, akivel persze csak névrokonok voltunk. Mi gyerekek, ha felvonulás vagy egyéb zenekari megmozdulás volt, mint a kiscsikók az anyjuk körül, úgy rohangáltunk a muzsikusok mellett. Régen nem volt divat a kottatartó, gyerekek fogták a kottát. Valósággal veszekedtünk, kinek lehet része ebben – mesélte Kaiser Ferenc.

1952-ben, 14 éves korában került Pestre, ott tanulta ki a vasesztergályos szakmát. A fővárosban iratkozott be a zeneiskolába is. A gyárban, ahol dolgozott, kollégája volt egy zenész. Ez a munkatárs mondta neki, hogy az ő szájállásához a legjobban a klarinét passzolna…

Kaiser Ferenc. Már gyerekkorában is nagy becsülete volt náluk a zenének Fotó: Hrubos Zsolt

Kaiser Ferenc 1960 januárja óta több móri együttesnek is a tagja volt. Előtte számolt le Pesten, mivel haza kellett jönnie beteges özvegy édesanyjához. Amikor hazaköltözött, az első kérdése az volt az édesanyjához, van-e a községben zenekar. A zeneiskola épületében székelt akkor a bányászszakszervezet, ott tartotta próbáit a bányászzenekar. 3–3,5 évet muzsikált velük, aztán munkahelyet váltott, s egy időre kénytelen volt felhagyni a klarinétozással. 1973-ban csatlakozott egy másik, Szirmai János vezette móri zenekarhoz. Ebből az időből különösen emlékezetes számára az együttes NDK-beli vendégszereplése. Ott ugyanis olyanokkal is találkoztak, akiket 1948-ban Mórról telepítettek ki…

A mostani móri együttes, az Acsai Sándor vezette Móri Ifjúsági Fúvószenekar több mint 35 esztendeje alakult a helyi zeneiskolát frissen elvégzett muzsikusokból. Mint Kaiser Ferenc meséli, szégyenszámba ment, hogy a bornapokra meg egyéb alkalmakra máshonnan kellett zenészeket hívni, mert Mórnak – éppen akkor – nem volt zenekara… A frissen alakult csapat azonban még nem volt elég ütőképes, ezért további tagokat toboroztak, s a most 80 éves klarinétos is csatlakozott hozzájuk. Azt, hogy hány fellépésük volt azóta, szinte lehetetlen összeszámolni. De annak lajstromba foglalása sem lenne egyszerű feladat, hány külföldi turnén voltak azóta. Kaiser Ferenc, a teljesség igénye nélkül említi meg az egykori NDK-t, Olaszországot, Finnországot vagy Csehországot.

Lengyelországba idén is készülnek a piros kabátos móri fúvósok. Szíve szerint menne ő is, de mégis inkább meghagyja a lehetőséget a fia­taloknak – mondja az idős klarinétos, aki ma is olyannyira aktív tagja az együttesnek, hogy például a március 15-ei ünnepségen is muzsikált.

Nem fárasztják a próbák, a fellépések? – tudakoltam végezetül.

– Őszintén be kell vallanom, hogy az ember teljesítménye ebben a korban már nem olyan, mint fiatalon. A tüdőnek már kisebb a kapacitása, ami különösen a menetzenélésnél hátrány, amikor menet közben kell fújni… De amíg csak tudok, szeretnék muzsikálni a Móri Ifjúsági Fúvószenekarban is – hangzott a válasz.

De mi az, hogy is? – csodálkoztam el. Ekkor derült ki: Kaiser Ferenc a móri katolikus egyházközség rezesbandájában is muzsikál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában