Több helyszínen közvetítették

2018.02.26. 11:30

A tengerentúlra is eljutott a Wass Albert-maraton

Wass Albert műveinek maratoni felolvasása élővé teszi az író több évtizedes üzenetét. Egyrészt az élő közvetítések segítségével, melyek a tengerentúlra is eljuttatták a programot, másrészt a részt vevő fiatalok hozzáállásával.

S. Töttő Rita

Pénteken kezdődött és szombaton este ért véget a Wass Albert-maraton Székesfehérváron. A tizenegy esztendeje zajló eseménysorozathoz hatodik alkalommal csatlakozott idén a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. Jakubek Tibor, a program szervezője elmondta: már az első időszaktól kezdődően internetes élő közvetítés segítségével juttatják el az eseményt a szélesebb közönséghez.

Ennek köszönhetően idén az ötvennégy helyszín között volt már New York, Florida és Calgary is, melynek magyarsága élőben hallgathatta, láthatta a felolvasásokat. Számos pozitív visszajelzés érkezett a felolvasó­est kapcsán az interneten. A szervező elmondta: a hétvégi esemény programjain közel hetven fő vett részt, iskolások olvastak fel meséket, szemelvényeket az Esti mese Wass Alberttel tematikájú blokkban, a diákmatinén, a szabad felolvasáson pedig minden rajongó választhatta a maga kedvencét.

Pénteken kezdődött és szombaton este ért véget a Wass Albert-maraton
Fotós: Koppán Viktor Dávid

Idén is voltak visszatérő résztvevők: Bakonyi István író és Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, Balajthy Ferenc költő, Kremnitzky Géza zenész, valamint a Fe­jér Szövetség tagjai, akik egy-egy részletet olvastak fel a választott szövegekből.

A jövendő az igazaké – Ráckeresztúr is csatlakozott

A szépirodalmi ünnephez a rác­keresztúri könyvtár is csatlakozott. A résztvevők felidézték a száztíz éve született író gondolatait, például a Te és a világ kötetből, valamint A funtineli boszorkány című regényből. A diákok és felnőttek a magyar irodalom legismertebb alkotóitól választottak gondolatébresztő szemelvényeket, többek között Arany Jánostól, Petőfi Sándortól, Garay Jánostól, Tamási Árontól, Nemes Nagy Ágnestől. Előkerült József Attila két verse, a Születésnapomra és a Kései sirató, Fekete István Az erdő ébredése című novellája, valamint Rónay György Fiamhoz című megrendítő költeménye.

Kókainé Mocsai Katalin saját versével lepte meg az érdeklődő közönséget. Az est zárásaként elhangzott a magyar nemzet hét parancsolata is, melyben Wass Albert örökérvényű igazságokat fogalmaz meg: „A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó. Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában