László Zsolt: Egy marék venyige

A dombtetőn még messzire lehetett ellátni. Bólogattak az erdőszéli molyhos tölgyek ágai. Fehérvár fölött már lassú szürke árnyakat lóbált a közelítő távolság. Bodzabokor vesszőiből farigcsáltunk nyársakat. Készültünk egy régen eltervezett szalonnasütéshez. Igazi

parasztszalonna ujjnyi szeleteit szántuk a hamvadó lángok fölé. Ott állt kezében egy maréknyi venyigével. Én a tűzbe bámultam, mint a homokvihart túlélt beduin a sivatagban. Mellettem állt, kezében egy maréknyi venyigével. Ő volt az Apám. Sosem akartam, hogy tiszteletet parancsolhasson rám egy-egy futó pillanat. De ott és akkor másként történt. Mert a dolgok másként történnek meg, ha előre nem tervezik meg őket. Éreztem, hogy valami nemzedékeken, több életöltőn átívelő nagyon ősi dolog fog jólesően megszorongatni. És Ő, kezében egy maréknyi venyigével, őszülő bajusza alól, mintha mindent látott volna. Elkezdte kilehelni felejthetetlen és mélydongájú monológját. „Fiam! Még várjunk egyet. Béci bátyánk szalonnája is bírja. Igyunk pár kortyot a gránási rettenetesből. Tudnod kell, hogy este hat körül már minden szél ereje csitul. Nézd a tűz hamvadását. Hallgasd a tücskök ciripelését.

Minden surranás és mellette minden látvány a te világod lehet, ha figyeled és közeledsz felé. Megérteni sosem fogod, de részese lehetsz és benne élőként talán el is fogadhatod. Nagy és messzi megközelítés ez. Ha a tűzbe nézel, ott van az Isten, és egyszer ott leszek én is. Csak azért mondom neked ezt, mert Isten bennünk is van. Most, hogy a rendszert nemrég megváltottuk, lassan kiüresedtek a templomok. Amikor a kommunisták ellenezték a templomba járást sokkal többen voltak a miséken, mint ma. Érdekes dolog ez. Az ellenállás, a tiltás néha szaporít és szorgalmaz is. És a szó… Egyre csak soványodik, mint egy betegen éheztetett haszonállat. Nekem sosem volt számítógépem, de 1956-ban és azután mégis tudtam a társaimról. Tudtam, hogy mikor kell hazudni, és tudtam, hogy mikor kell igazat mondanom, hogy védhessük egymást és lehessen világunk. Mert élni minden körülmények között kell! Tudd, hogy nincs igazságos ember. Én sem vagyok az. Az ember vagy magát adja föl, vagy másokat hagy cserben. Választás nem volt és most sincs, de tisztesség, becsület talán még akad. Amikor rendszeridegen nagyapádat Sopronkőhidán a szocialista erkölcsökre nevelték és több diplomás értelmiségiként kőfejtésre tanították, akkor én már rád vártam. Aztán meglettél nekünk… Szerelemgyerekként. Tudtam, hogy renitens leszel, és tudtam azt is, hogy az érvényesülés útján miattam és családunk múltja miatt nagyon sok akadály lesz előtted. Mindent meg kell bánnom! Meg kell bánnom még a bocsánatkéréseimet is! De látod, megfordult az ég takarója. Más mintát mutat, mint ma is. Nézzed majd a csillagokat minden este. Nézd a Vénuszt, és ha lesz igaz szerelmed, társad, kérjed, hogy időnként nézzen föl rá ő is. Mert nekem és neked ez a csillagunk…” Itt ez a kevéske venyige, ez még kell a tűzhöz. Megsütöttük apámmal azt a pár szelet szalonnát. És valóban enyém lett azon a napon a világ egy másik része…

Most itt ülök a fiammal a dombon, a molyhos tölgyek zilált esti árnyékában, egy másként suttogó világban. Készenlétben a „Sparos” szalonna. Fiam bámulja a tüzet. Szeméből visszasütnek a lángok. Kezemben venyigével állok föl a tűzkupac mellett. Elmondom neki

újra, hogy „este hatkor elcsitulnak a szelek” mint, ahogy nekem elmondta Apám. Kérem, hogy válasszon csillagot sorsának jeleként. Fiam rám néz, belemarkol a venyigébe. Apám nekem még nem kell megbánnom semmit! Már kiválasztottam a Vénuszt, a reményt…

László Zsolt Szombathelyen született 1963-ban. Székesfehérvárra az 1970-es években költöztek családjával, iskoláit már Fejér megye székhelyén végezte.

Először az államigazgatási főiskolán szerzett diplomát, majd környezetvédelemből is diplomázott. Jelenleg kormányzati tanulmányokat folytat, miközben a közigazgatásban dolgozik.

Irodalommal, írással tizenévesen kezdett foglalkozni, első verse 17 éves korában, egy napilapban jelent meg. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal ír, főleg lírai műveket.

Szerkeszt is azonban, önálló kiadványokat és a Vörösmarty Társaság Vár című folyóiratának vers rovatát.

Önálló köteteinek sorában a nyolcadik idén tavasszal jelenik meg.