A természet rezdülései

2018.01.31. 08:10

Megnyílt Langer Gabriella kiállítása a lepsényi könyvtárban

Kamarakiállítás nyílt a magyar kultúra napja alkalmából a könyvtárban. A kiállító nem más, mint egy tősgyökeres helyi lakos, amatőr alkotó, Langer Gabriella.

Borsos György (Civil Tudósító)

A kiállítás egyik festménye

Fotó: Borsos György

Langer Gabriella (Bálint Lászlóné) olyan személyiség, aki a festészet mellett szeret kipróbálni több más művészeti stílust, technikát is. Ilyen barangolása volt például a szalvétatechnikában (dekupázs), illetve a harisnyavirágok terén is.

A rajzzal az általános iskolában barátkozott meg, majd később kipróbált számos technikát. Arra jutott, hogy így készült munkáit akár le is tudja festeni. Így indult el 2006-ban festő hobbija.

Több kiállításon is bemutatkozott már: 2007-ben volt az első kiállítása Lepsényben, a kulturális hét keretében. 2009-ben és 2011-ben Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központban, 2010-ben és 2012-ben Balatonvilágoson, 2012-ben Mezőszentgyörgyön, 2013-ban Polgárdiban, a városi könyvtárban, 2015-ben Enyingen, a Mezőföld rejtett kincsei című közös kiállításon lehetett megtekinteni munkáit.

A kiállítás egyik festménye
Fotós: Borsos György

Autodidakta módon sajátította el a festészet alapjait, s nagyban segítette munkáját Bihari Csongor kislángi és Najgyenov Vlagyiszlav mezőszentgyörgyi, várpalotai festőművész is. Jelenleg az Ősi Kovács Alkotóműhely tagja, Kovács Imre és Brilló Erzsébet mentorálásával.

Gabriella szinte kizárólag tájképeket fest, ugyanis a természet minden apró részlete, rezdülése megfogja fantáziáját, inspirálja képei témáját.

Távolabbi tervei között szerepel, hogy szeretne a Cserhát Művész Kör tagja lenni. Úgy mondja: mindez nagy megtiszteltetés lenne

a számára, amely alkalmat nyújtana arra, hogy képeit szélesebb közönség előtt is bemutathassa, illetve ebben a körben, társaságban nagymértékben tudná technikai tudását és festészeti ismereteit gyarapítani.

Langer Gabriella
Fotós: Borsos György

Mostani kiállítása a Lepsényi Községi Könyvtárban tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában