Visszatapsolták őket Székesfehérváron

Örömmel fogadtam, hogy ez a csodálatos mű a színház műsorán megtalálható. Egy héttel az előadás kezdete előtt újra kiolvastam a regényt, hogy felkészüljek a cselekményből, történetből. Ezután nagy izgalommal vártam a bemutatást.

Mivel ez egy premierelőadás volt, a megnyitó előtt Matuz Jánost Pro Theatro Civitatis Albae Regalis díjjal kitüntették, és egyben ünnepélyesen megnyitotta az új évadot. Ezután felgördült a függöny és elkezdődött az előadás. A díszlet láttán megelevenedtek az általam olvasott képek, és szinte úgy éreztem, hogy én is a színmű részese vagyok. A történetben 4 helyszínt mutattak be, az első a jól ismert osztályterem, a második a grund, a harmadik a vörösingesek tábora és végül Nemecsek Ernő szobája.

A díszletet nagyszerűen megoldották, és a fényeket kiválóan hozzáillesztették a díszletekhez. Ez egy zenés színdarab volt, amelyet fiatal színészekkel játsszattak el. Ennek kifejezetten örültem, mivel jó látni, hogy a fiatalokat érdekli a színészi pálya. A produkció ideje alatt egyszer sem éreztem azt, hogy unalmas lenne, inkább arra vártam, hogy mikor jön a következő jelenet, és hogy fogják megoldani. A Pál utcai fiúk felénél volt egy szünet, a színházteremből kifelé menet közben hallani lehetett az emberek véleményét az előadással kapcsolatban. Szinte mindenkiben előjöttek a gyermekkori emlékek, és öröm volt hallani, hogy minden korosztály (fiatal, középkorú, idősebb és öregek) egyként élte meg a pillanatot. A szünet végén a közönség visszament a helyére, és egyből kezdődött a folytatás. A színészeken látszott, hogy jót tett nekik ez a kis pihenés, mivel sokkal mozgékonyabbak és kipihentebbek voltak. A sztori vége felé azon gondolkoztam, hogy csak néhány jelenetet hagytak ki Molnár Ferenc regényéből.

Az előadás végén szinte sugárzott a nézők arcáról, hogy a mű mondanivalója átjött és szívükbe hatolt. Mi sem magyarázza ezt jobban, mint hogy tízszer tapsolták vissza a színészeket.

Álland Jácint, Széchenyi szakgimnázium, Székesfehérvár