Októberben készülhet el

2018.06.19. 17:30

Ügyintézés a vasúton – Lesz egy harmadik kormányablak a megyeszékhelyen

Ahogy Simon László Fejér megyei kormánymegbízottal készített novemberi interjúnkban már írtunk róla, 2018 végére harmadik kormányablakot kap Fehérvár. A Piac téri és a Koch László utcai után a vasútállomáson áll föl az újabb ügyfélfogadó hivatal.

Majer Tamás

30 milliárd forintból elkészült a vasúti csomópont felújítása, az állomás épületébe ígért kormányhivatal hónapokon belül megnyitja kapuit

Fotó: FMH Archív

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerdán a fővárosi Keleti pályaudvaron megnyitott új kormányablak átadásán megerősítette, hogy a vidéki vasúti kormányablakok sora Békéscsabán, Győrben és Székesfehérváron bővül. Valóban, az állomás főépületének első emeletén, a közönségforgalom elöl időtlen idők óta elzárt részen épül valami. A4-es méretű tábla tájékoztat: kormányablak nyílik.

A vasútállomáson alakítják ki az új kormányablakot

A Fejér Megyei Kormányhivatal részéről Varga Gábor kabinetvezető nyújtott lapunknak tájékoztatást. Eszerint a vasútállomáson, a Béke tér 5-7. alatti épület emeleti helyiségeiben, a Magyar Államvasutak Zrt. bonyolításában alakítják ki a Fejér Megyei Kormányhivatal újabb, immár 14. kormányablakát. Megtudtuk azt is, amit akkor is láthatunk, ha kicsit az állomás utastájékoztató kijelzői fölé emeljük tekintetünket, hogy az építési, szerelési munkák még jócskán tartanak. Ha kész lesz, az akadálymentesített kormányablakban hat ügyfélszolgálati munkahellyel és egy fotófülkével rendelkező integrált ügyfélszolgálat várja majd az állampolgárokat.

30 milliárd forintból elkészült a vasúti csomópont felújítása, az állomás épületébe ígért kormányhivatal hónapokon belül megnyitja kapuit
Fotó: FMH Archív

A fejlesztéssel elsősorban a vasúti közlekedést választókat, illetve a vasútkörnyékén élőket akarják helyzetbe hozni. Emlékeztetőül: az országban bárhol bárki bemehet bármelyik kormányablakba.

2018. októberében fejeződhetnek be a munkálatok

Érdemes volt utóbb a MÁV kommunikációs munkatársait is felkeresnünk az ügyben, mert további részleteket ismertettek lapunkkal.

– A kivitelezési az ütemezés szerint 2018 októberében fejeződhet be. Egy 154 négyzetméter alapterületű, örökségvédelmi szempontoknak megfelelően felújított hivatali helyiség létesül – írták.

Fontos, hogy utastájékoztató monitort is elhelyeznek a kormányablak várójában, így az utazóközönség tagjai nyugodtan intézhetik ügyeiket, tudni fogják, ha jön a vonatuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában