gyereknap a tűzoltóknál

2018.05.23. 08:30

Vasárnap ismét megnyílnak a tűzoltószertár-kapuk megyeszerte

Gyereknapon, azaz május 27-én az ország csaknem 400, a megye 12 tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. Délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, akik betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe.

Katasztrófavédelem

A kép illusztráció

Forrás: Katasztrófavédelem

Fejér megyében Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Sárbogárdon, Pusztaszabolcson, Bicskén, Móron, Polgárdiban, Válban, Pázmándon, Velencén, Csákváron és Fehérvárcsurgón várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A katasztrófavédelem a nemzetközi gyermeknapon 2014 óta minden évben megtartja a Nyitott szertárkapuk elnevezésű rendezvényét. Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája, vagyis az összes hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, önkormányzati tűzoltó-parancsnokság, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületek többsége megnyitja kapuit ezen a napon a gyermekek előtt. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe.

A családokat, gyermekeket 10 és 16 óra között fogadják a laktanyák. A nap során a tűzoltók több próbariasztást is végrehajtanak.

A kép illusztráció
Forrás: Katasztrófavédelem

Fejér megyei helyszínek:

Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság – Székesfehérvár, Szent Flórián krt.2.

Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság – Dunaújváros, Tűzoltó u.1.

Sárbogárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság – Sárbogárd, Tury Miklós u. 12.

Pusztaszabolcsi Katasztrófavédelmi Őrs – Pusztaszabolcs, Velencei u.63/2.

Bicskei Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság – Bicske, Kossuth u. 46.

Móri Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság – Mór, Zrinyi u. 36.

Polgárdi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság – Polgárdi, Kossuth utca 167/A.

Váli Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság – Vál, Vajda János utca 12.

Csákvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Csákvár, Kossuth u. 60.

Velencei Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Velence, Tópart u. 26.

Pázmándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Pázmánd, Fő u. 63.

Fehérvárcsurgói Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Fehérvárcsurgó, Kossuth u. 3.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában