Távfűtés

2017.09.24. 07:30

Automatika figyeli a külső hőmérsékletet

SZÉKESFEHÉRVÁR Nyolcvannál is több házban rendelték már meg a lakók a távfűtést, miután éjszaka több helyen tíz fok alá hűlt a hőmérséklet.

Házi Péter

Napról napra egyre több épület kéri a fűtést, miután éjszaka olykor tíz fok alá csökken a hőmérséklet

Fotó: Pesti Tamás

Idéntől teszt jelleggel a neten is lehet majd igényelni a távfűtés elindítását.

- Miután a napi középhőmérséklet az éjszakai hidegek miatt 12 fok alá süllyedt, egyre többen kérik a távfűtés megindítását. Jelenleg már nyolcvannál is több ház közös képviselője igényelte, hogy az október 15-ei hivatalos fűtéskezdetet jóval megelőzően melegek legyenek a radiátorok – mondta lapunk érdeklődésére Szauter Ákos, a Széphő Zrt. vezérigazgatója.

Újdonság, hogy a távhőszolgáltató napokon belül elindítja azt az internetes felület, ahol a házak arra jogosult képviselői gyorsan, papírmunka nélkül kérhetik a szolgáltatás idő előtti indítását és leállítását is. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy az esetleges közösképviselő váltásokról időben értesüljön a Széphő. És persze az is szükséges a távfűtés elindításához, hogy az adott ház belső rendszerének feltöltését a társasház megrendelje. Márpedig ez még több épületben hibádzik.

Napról napra egyre több épület kéri a fűtést, miután éjszaka olykor tíz fok alá csökken a hőmérséklet
Fotós: Pesti Tamás

Mint megtudtuk, már csak a Gáz utcában van távvezeték javítás miatt útfelbontás, de a vezeték már itt is elkészült, csak a „visszatemetés”. aszfaltozás van hátra. Október 15-én, a fűtéskezdet hivatalos napján pedig külön kérés nélkül elindul a szolgáltatás minden érintett fehérvári lakásban.

- Mivel a külső hőmérséklet alakulását figyelemmel követi a rendszer, nem kell attól tartaniuk a fűtést már megrendelt lakóknak, hogy „túlfűtjük” a lakásukat: ha melegebb lesz – amire remélhetőleg van még esély- a fűtés is leáll, illetve a keringetett víz hőfoka lesz jóval alacsonyabb. – tette hozzá a Széphő vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában