mindig figyeljünk az apró betűs részekre!

2019.01.13. 07:00

Nyári gumi, téli baleset: ki fizet?

A hazai szabályozás nem tiltja, hogy télen nyári gumival közlekedjünk, így kötelező biztosítás megléte esetén, ha mi okozunk kárt, azt a vétlen félnek kifizeti a biztosító. A casco esetében ugyanakkor már nem ilyen egyszerű a helyzet.

Szanyi-Nagy Judit

Ha megcsúszunk, hozzuk egyenesbe az autót, és csak utána fékezzünk

Forrás: shutterstock

Tegyük fel, a napi átlaghőmérséklet 7 Celsius-fok alatt van. Hó és jég már nincs, de annál több latyakos szakasz igen. Elindulunk az autónkkal, amelyen – mert nem volt időnk, pénzünk, kedvünk – téli helyett nyári gumi van. A történet rossz véget ér: balesethez hívjuk a rendőröket, amelyben mi is érintettek vagyunk. Innentől négy lehetőség van – kezd bele Vinkelman István igazságügyi szakértő, kárrendezési ügyvezető. Az egyik, hogy vétlenek vagyunk, s így a másik sofőr, vagyis a károkozó kötelezőjére rendezzük a keletkezett kárt. A második lehetőség, ha mi voltunk a vétkesek, de rendelkezünk cascóval; a harmadik, hogy kötelező biztosításunk van csak, a negyedik pedig az, amikor semmilyen biztosításunk sincs. Az utolsó eset a legegyszerűbb: saját zsebből kell rendeznünk a kárt.

A kötelezőnk terhére a másik autóban okozott kárt mindig kifizetik

– A nyári gumi lecserélését télire nem szabályozza semmi (a KRESZ Magyarországon nem írja elő a téli gumi kötelező használatát!), így értelemszerűen szabályszegésről vagy gondatlanságról sem beszélhetünk. Így aztán a kötelező biztosítás megléte esetén a másiknak okozott kárt attól függetlenül megfizeti a biztosító, hogy az autónkon nyári vagy éppen téli kerék volt-e a baleset okozásakor – mondja Vinkelman István. Ugyanakkor a casco biztosítás esetében már árnyaltabb a helyzet, volt olyan biztosító, amelyik korábban „súlyosan gondatlan magatartásnak” minősítette a nyári gumi használatát ilyen körülmények között, s így elérték azt, hogy semmit vagy kevesebbet kelljen fizetniük egy-egy kár esetén, beleértve a vétkes fél autójában esett kár megtérítését is. Ezt azonban az ügyféloldali kárrendező nem tűrte szótlanul, szakértőként több gépjárművezető mellé állt, és velük együtt felvette a – sikeres – harcot az érintett biztosítókkal.

Aki a jelenlegi időjárási viszonyok között nyári gumival közlekedik, az potenciális veszélyforrás, ami teljesen kiszámíthatatlan. Csak az 50 km/óra sebességnél nézzük azt a plusz 23 métert! Infografika: nzp

 

– A biztosítók egy része talált egy „kiskaput”, a casco biztosítás megkötését megelőző ajánlattétel esetében. Az ajánlattételnél a biztosított nyilatkozik a biztosítónak arról is, hogy a kitöltött dokumentumban szereplő adatok a valóságnak megfelelnek. Ha ezt a biztosított rosszul tölti ki, mert nem valós adatokat ad meg, a biztosító mentesülhet a fizetési kötelezettség alól. Ugyanebben a nyilatkozati dokumentumban sokszor már azt is megkérdezik, télen milyen gumit használ a sofőr. Ha az ügyfél azt nyilatkozza, hogy téli időszakban téli gumit használ, akkor a díjszabás nem emelkedik. Amennyiben a biztosított azt mondja, hogy ő kockáztat, és ilyen körülmények között is nyári gumit használ, akkor a biztosító magasabb díjosztályba sorolja, hiszen számára is nagyobb a kockázatvállalás. Ha pedig az ügyfél azt mondja, hogy igen, téli gumit használ, ám egy baleset során kiderül, hogy a járművön mégiscsak nyári gumi volt, a biztosító egyáltalán nem fizet majd a casco terhére, hiszen félreinformálták – segít az értelmezésben a szakértő.

 

Azonban – és erre nem lehet elégszer felhívni a figyelmet – nem csak a biztosítás miatt érdemes télire váltanunk! Mint Vinkelman István megfogalmazta: bár a közlekedési szakemberek vitatkoznak a gumisokkal a 7 Celsius-fok alatti használat indokoltságán, vitathatatlan, hogy a vizes úttesten már van különbség a két gumi között. Havas, latyakos utak használatakor nagyon fontos, hogy az abroncs az alá kerülő vizet ki tudja szorítani – ebben pedig jó szolgálatot tehet egy legalább 6 millimétert meghaladó bordázatú téli gumi!

Vezető képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában