kulturált és vonzóbb városkép

2018.10.15. 16:04

Virágosítsd be Fehérvárt és szavazd meg az új adventi szelfipontot!

Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság már kilencedik éve támogatja növényültetési pályázati lehetőséggel a fehérváriak virágosítási törekvéseit.

feol.hu

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

Az intézmények és társasházak mellett idén is pályázhatnak a családi házban lakók, valamint az erkélyeket, ablakokat szépíteni vágyók. A rendelkezésre álló keretösszeg 20 millió forint, ami az igények függvényében növelhető.

- A pályázatot a hagyományoktól eltérőn azért most, és nem télen hirdette meg a Városgondnokság, mert a pályázók száma évről évre emelkedik, míg 2017-ben 919, addig tavaly már 2010 pályázó jelentkezett. Ez nagyon komoly feladatot jelentett a szervezésben, a növények biztosításában és szétosztásában egyaránt. Az új pályázati rendszer jól szervezett, teljesen automatizált, gördülékeny és könnyen kommunikálható lesz. – mondta Bozai István városgondnok. Hozzátette, évente átlagosan 300 ezer növényt ültetnek el Székesfehérváron, ebből körülbelül százezret osztanak szét a virágosítási pályázaton.

Újdonságok és változások:

A 2019. évi pályázat lebonyolítása és a pályázat benyújtása interneten, a www.varosgondnoksag.hu honlapon, a pályázati adatlap kitöltésével lehetséges. Az eddigi pályázatok során megszokott kategóriák (iskolák, intézmények, társasházak, családi házak, ablakok-erkélyek) nem változnak, azonban a növények kiválasztása egységcsomag alapján történik. A családi házas kategóriához 4 fajta egységcsomag, a többi kategóriához két egységcsomag tartozik, amelyek összetétele más.

2019. év tavaszán egynyári palántákat és muskátlit vehetnek át a pályázók, évelő növényekre és árvácskára nem lesz lehetőség pályázni. A növényeket továbbra is személyesen lehet átvenni a Bregyó közi Sportcentrum területén.

Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap

A növénytelepítési pályázat kitöltéséről Asbóth Ildikó városüzemeltetési referens tájékoztatott:

A növénytelepítési pályázat kizárólag a www.varosgondnoksag.hu honlapon található adatlap kitöltésével érvényes. (E-mailben, papíron benyújtott pályázat nem érvényes.) Az adatlapon a kategória kiválasztása után ki kell választani az „egységcsomagot”, majd beírni a személyes adatokat. A pályázó nyilatkozik arról, hogy a megnyert növényeket szakszerűen elülteti, és gondját viseli. A pályázó egy automatikusan generált sorszámot kap. A torlódás elkerülése érdekében a nyertes pályázók tavasszal időpontot foglalnak a növények átvételére a „virágpályázat” honlapján – tájékoztat az ÖKK.

A pályázat menete:

1. Pályázati adatlap kitöltése a www.varosgondnoksag.hu honlapon

2. Tavasszal a nyertes pályázók időpontot foglalnak a növények átvételére a Városgondnokság honlapján.

3. A lefoglalt időpontban a növények átvétele a Bregyó közi Sportcentrumban.

4. Az átvételt követő 1 héten belül az elültetett növényekről fénykép feltöltése a pályázati felületen.

A pályázatokat 2018. október 15. és november 4. között lehet benyújtani.

A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy Székesfehérváron mától lehet szavazni az új adventi szelfipontra is, amely a Magyar Király Szálló előtti térre kerül majd. Négy változat terveit készíttették el, ezek a város honlapján tekinthetőek meg, itt lehet voksolni október 19-én, pénteken éjfélig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában