Lány rózsaszín zsigerelőkéssel – Ismerjék meg a lajoskomáromi vadászt!

A Béka-tónál találkozunk Roxánával. Előtte a hetedik évében lévő Liza szaladt a hóban. A négylábú már a környék egyik legkiválóbb vadászkutyája, bár hendikeppel indult, bal hátsó lába lépéshibás.

– Őt egy olyan családtól hoztam, ahol azt mondták róla, hogy selejt, ezért agyonütik. Esélyetek nincs! Vágtam rá én. Úgy gondolták, hogy Alizból sosem lesz vadászkutya. Másfél évig mi is azt hittük – mesélte Roxána; bátyja és ő közösen nevelték vadászkutyává az ebet. – Nézd csak, folyamatosan lenn az orra, folyamatosan keres és megy és kíváncsi – mutatott szíve csücskére a gazdi, aki számára a macska vendég, a kutya családtag. Liza eközben gondterheltséggel vegyes elszántsággal szimatolt a tóparti nádasban: vadászhatnékja támadt. Gazdája hívására aztán szabályszerűen körbeölelte a kutya az embert…

– Unokabátyámnak van egy törzskönyves magyar vizslája, egy évvel idősebb Lizánál. Nagyon sokat segített, hogy együtt nőttek fel, együtt tudtuk tanítani őket – emlékezett Roxána. – A kutyáknak is meg kell hagyni a maguk gyerekkorát, úgy 11-12 hónapos korukban lehet elkezdeni velük komolyabban foglalkozni, addig szoktatni kell őket a környezethez, az emberekhez – tette hozzá.

Roxána kabátzsebéből mindeközben egy rózsaszín késnyél kandikált ki – tudtuk, egy disznóvágásról jött éppen –, ebből is kitűnt, a nőiségre az úgynevezett férfi munkák végzésekor is ad. De vissza a vadászathoz!

– Édesapámtól örököltük ezt az egészet. Gyerekként arra nevelt minket a testvéremmel, hogy szeressük a természetet, szeressük az állatokat, a vadakat, legyünk erdőjárók. Már karon ülő gyerekként is kivitt minket az erdőbe, sőt, szerintem már babakocsiban is tolt bennünket a természetben – mesélte. – Mi leszel, ha felnőtt leszel? Kérdezték tőlünk sokszor a szüleink. Én naivan mindig az mondtam édesanyámnak és édesapámnak, hogy rendőr leszek – folytatta a lány egy kisebb időugrással.

Roxána el is kezdett egy rendészeti iskolát, de három év után váltott, s végül egy mezőgazdasági suliban érettségizett le. Eközben a bátyjából hivatásos vadőr lett Lajoskomáromban. Elirigyelte.

– Ó, a kishúgom mikor lesz vadász? Soha, mert ő buta hozzá, nem tudja megcsinálni – idézte a bátyó szekálását Roxána. – Megmutattam neki: ehhez képest négy hónap múlva letettem a vadászvizsgát – folytatta a mérföldkövek sorolását.

Azért a tesó nem rossz fiú: hogy doppingolja húgát, neki ígérte az egyik különleges sörétes vadászpuskáját, amely – ígéret szép szó – már Roxánáé természetesen.

Miért lő állatokra az, aki így szereti a természetet?

– Nagyon sokan csak azt látják, hogy mi csak ölni tudunk – felelte álcából feltett kötekedő kérdésünkre a lány. – Valamilyen szinten muszáj gyéríteni az állatokat. A szarvasoknak, vaddisznóknak nincs természetes ellenségük. Vegyük a vaddisznókat! Folyamatosan szaporodnak, és egy évben nemcsak egy malacot hoznak világra, hanem minimum ötöt-hatot, valamelyik tízet is. Vannak olyan betegségek, amelyek ellen szintén az állatok vadászásával lehet védekezni. A rókát a veszettség és más állatról emberre, emberről állatra terjedő betegség miatt is vadászni kell. A vadak túlszaporodása beltenyészetet is eredményezhet, ezt is muszáj megfékezni – érvelt Roxána, aki már számtalan vadászat, hajtás megszervezésen van túl.

– Nagyon sok helyre hívnak minket. Most már annyian keresnek, annyira tele vagyunk, hogy kiemelt időben olykor napi szinten hat-hét helyre kellene menni, ha lazább a program, kettőre, háromra – mondta Roxi. – Régen az emberek két-három kiló vadhúsért, szívességből, barátságból is eljöttek hajtani. Most már 6-7 ezer forint hajtóbérért is nehéz kimozdítani őket a téli hidegben – tette hozzá; azonban még mindig szép számban vannak, akik szívvel-lélekkel vesznek részt a hajtásokban, tudtuk meg. – Ide komoly emberek kellenek, olyanok, akik nem félnek. A vadhajtás nem játék. Gellert kaphat egy golyó, eltévedhet egy lövés, hamar megvan a baj. Sok emberrel dolgozunk. Alkalmanként minimum 20-25 emberrel oda tudunk állni és teljesíteni azt a feladatot, amelyet kérnek tőlünk. Persze van, hogy kevesebbet, csak 5-10 embert kérnek – magyarázta.

Előfordul, hogy a hajtóvonalon át visszatörnek az állatok. Megérzik, hogy az irány, ahová terelik őket, nem biztonságos számukra, ilyenkor inkább a hajtók felé szaladnak. Nem az embert támadják, a kiutat keresik.

– Nem olyan régen egy zártkerti hajtás során egy sebzett kan disznó felkelt előttem, mint a nád. (167 kiló volt zsigerelve.) Mindenki „oszolj”, én meg egyedül maradtam. Puska nem volt a közelben. Álltam, vártam a csodát, hogy majd lesz valami, próbáltam bearaszolni egy fa mögé. Aztán végül jött a kertvezető vadász és lelőtte – elevenítette fel az egyik veszedelmes pillanat emlékét. Kell a lélekjelenlét, sok múlik a reakción, a csapatmunkán.

– Lajoskomárom környékén vegyes a vadállomány, vannak olyan területeink, ahol az apróvad a jellemző, a mezei nyúl és a fácán. Ozorától lefele jellemző az őz, a szarvas és a vaddisznó. Jó, az Enying és Lajoskomárom közötti sík vidéken is szép számban vannak őzek, nem panaszkodhatunk, de a szarvas meg a disznó itt nem marad meg: ők az erdőt kedvelik – mutatta be a környéket a vadászlány.

Közeli terveiben a mezőgazdasági technikum befejezése áll, s célja még egy méhésztanfolyam elvégzése is. Bátyjával közösen már van 44 méhcsaládjuk, de szeretnének legalább háromszor ennyit; értik a mézkészítés csínjait is.