biztonságos közlekedés

2017.09.10. 20:29

Ki tanítja KRESZ-re a gyereket?

Nyolc iskola vezetőjét kérdeztük meg, hogy diákjaik közül hányan járnak bringával suliba. Biztosítanak-e számukra kerékpártárolót, s mi a szubjektív véleményük az iskolájuk körüli kerékpárutakról. Kiderült az is, hogy tartanak-e bevezető KRESZ-oktatást a gyerek számára.

Majer Tamás

Pillanatkép a rendőrség által a Bregyó közi Napközis Táborban megtartott kerékpáros ügyességi és szabályismertető foglalkozásról Fotó: FMH-archív

Biciklis gyerekek számában a megkérdezettek – Munkácsy, Széna téri, Hétvezér, illetve Kodolányi, Ciszterci, Tóparti, Teleki, Vasvári – közül a Munkácsy és a Széna Téri Általános Iskola áll az élen: hozzájuk közel 50 diák jár naponta két keréken. Átlagosan egyébként 20-30 kerékpáros diák jár a többi intézménybe. Jellemző kitétel az adatok mellé Lángfalvy Péterné, a Hétvezér Általános Iskola igazgatójának válasza:

- Tanulóinknak csak körülbelül negyede körzetes, a távolabb lakókat többnyire személygépkocsival hozzák a szülők – fogalmazott.

Megtudtuk, ha nem is éppen sok, de mindenütt elegendő tárolókapacitás áll rendelkezésre a biciklik lelakatolására. Néhol elektromos zárral ellátott, sőt – a Hétvezérben és Kodolányiban – még bekamerázott tárolók is vannak.

A felsorolt iskolák közül csak a Vasvári gimi közvetlen közelében van kerékpárút!

- A járdán és az úttesten közlekednek a kerékpárosok. Baleset még nem volt, de nagy a forgalom. Sajnos a mi környékünkön a beépítettség olyan mértékű, hogy érdemben nem lehet kerékpárutat kialakítani, elsősorban a meglévő széles járda segít – írta Szabó Gábor, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója.

- Nem ideális a közlekedés a gyalogos és a kerékpáros forgalom gyakori keveredése miatt a járdákon – árnyalta a helyzetet Horváth József, a Vasvári igazgatója.

Pillanatkép a rendőrség által a Bregyó közi Napközis Táborban megtartott kerékpáros ügyességi és szabályismertető foglalkozásról
Fotó: FMH-archív

Az iskolai vezetők válaszaiból kitűnik, hogy a KRESZ-oktatást rendre az életvitel-, a technika-, valamint a környezetismeret órák tananyagaiba sűrítik bele az intézmények, viszont néhol csupán a számonkérésmentes osztályfőnöki órák beszélgetési témái érintik a közlekedési szabályokat.

Lapunk fölkereste Májer László rendőr századost, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának főelőadóját, aki sokszor okítja a helyes közlekedés tudományára a fehérvári iskolák diákjait. Úgy gondolja, ha egy közlekedésbiztonsági előadását 30 gyerek meghallgatja, 20 odafigyel, s akár csak 10 közülük emlékszik rá, s egy nehéz közlekedési pillanatban felhasználja a kapott ismeretet, a munkája máris megérte. A rendőr egyébként amellett érvelt, hogy nem létezik külön közlekedési kultúra. Úgy látja, aki emberként nem tud viselkedni, az a közlekedésben is veszélyfaktort jelent.

A százados vallja, a szülők feladata tudatosítani a gyerekekben, hogy a közlekedés veszélyes üzem, s megtanítani őket a szabálykövető, biztonságos közlekedésre.

- Amikor a kisgyermek először kap egy kerékpárt, a szülő üljön le a gyermekkel, és beszélje meg vele a szabályokat. A kötelező kerékpáros tartozékokat szerezzék be és szereljék föl – mondta.

Májer László százados szerint mindenkinek az önkéntes jogkövetés mentén kellene viselkednie a napi közlekedése során. A gyalogosoknak, a kerékpárosoknak, az autóvezetőknek vagy éppen a szülőknek és pedagógusoknak mindenkor azt kell számba venniük, hogy saját maguk mit tudnak tenni a balesetek elkerülése érdekében.

KRESZ-RE HANGOLÓ FOGLALKOZÁSOK

A rendőrség az általános iskolák harmadik és negyedik osztályaiban tart foglalkozásokat, amelyeken balesetmegelőzési tanácsokkal látják el a lurkókat, s átveszik velük a kerékpárral való közlekedési alapszabályait is. Májer László rendőr százados lapunknak úgy nyilatkozott, nagyon örülne, ha ezeken a foglalkozásokon azt hallaná vissza a gyerekektől, hogy ezt és ezt ők már rég tudják, ám sajnos ilyen visszajelzést csak ritkán kap.

Meghívásos alapon a középiskolások számára is tartanak balesetvédelmi előadásokat. Velük már beszélnek a segédmotoros kerékpárokról és a személygépkocsikra vonatkozó tudnivalókról is.

A rendőrség a harmadikas és negyedikes alsósoknak szervezi évente a Kisiskolások Kerékpáros Kupáját. Az elméleti és gyakorlati megmérettetésre minden székesfehérvári és területi iskola csapata jelentkezhet, cél mindig a megyei döntő.

A Kerékpárosok Iskola Kupája már egyéni viadal, amely a felső tagozatos diákokat hívja szabályismerő és ügyességi kerékpáros versenyre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában