critical mass

2018.09.22. 18:50

Kerékpárokat a fej fölé! – Több száz bringás vett részt a szombat délutáni felvonuláson

Több száz kerékpáros, gyerekek és felnőttek, egyszerre emelte fel a bringáját szombat délután a kórház előtt. A jelenet egy órán belül még háromszor megismétlődött.

B. Kiss László

A Halesz parkban gyülekeztek szombaton délután a Critical Mass fehérvári kerékpáros felvonulásának résztvevői. Az indulás előtt beszélgettünk a menet főszervezőjével, Pásztor Lászlóval, aki elmondta: öt éve csatlakozott a mozgalomhoz, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse el a kerékpározás létjogosultságát.

 

- Fehérvár az egyik legszennyezettebb levegőjű város, ahol 50 ezer autó van. Mindez olykor infarktus közeli állapotokat eredményez. A helyzetre a közösségi közlekedés, illetve a kerékpározás mind szélesebb körben történő elterjesztése jelenthet megoldást. Ez utóbbihoz azonban tiszta, jól járható, biztonságos bicikli utak, illetve sávok szükségesek. Az első figyelemfelkeltő felvonulást 11 éve tartottuk, azóta sokat javult a helyzet, komoly fejlesztések történtek. Több lett a bicikli út és megszaporodtak a kerékpárosok. De még így van mit tenni. Az autósok nem figyelnek eléggé a biciklisekre, s ezért a kerékpárosok nem érzik magukat biztonságban az úttesten – mondta el Pásztor László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában