csaknem 60 kilós

2018.07.17. 07:15

Kapitális harcsát fogtak Pákozdon

Egy helybéli horgász idén már másodszor emelt csónakjába kapitális méretű halat.

Tihanyi Tamás

Harta István idén már fogott 75 kilós harcsát is

Fotó: Tihanyi Tamás/ Fejér Megyei Hírlap

Jellemzően meleg, nyárias idő volt a 28. héten, több szép példány fogásával találkoztak a Velencei-tó halőrei. Bozai Zsolt, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének csoportvezetője így összegzett:

– A pontyok közül sok méret körüli példány mellett egy 60 centi felettit is sikerült szákba terelni, majd mérés és fotózás után visszaengedni. A szerencsés horgász idén már több hasonló méretű pontyot fogott etetett helyén.

Harta István idén már fogott 75 kilós harcsát is
Fotó: Tihanyi Tamás/ Fejér Megyei Hírlap

Keszegből és kárászból is jól fogtak a tó minden pontján, ragadozókból viszont csak elvétve sikerült szebb zsákmányra szert tenni. Kivétel ez alól a harcsa, amiből több 8-10 kilós egyed mellett egy közel 60 kilós akadt a horogra. A sikeres horgásznak idén ez már a második kapitális hala, ezúttal is hallal felcsalizott, erős, harcsázó felszereléssel sikerült zsákmányát a csónakba húznia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában