Vigyázó kéz

2018.07.18. 08:30

Hasznos és kellemes egyszerre a Fáy Siker Tábor

Csodás hangulatban telik az idei Fáy Siker Tábor Balatonszemesen

FMH

A táborozóknak a hasznos pénzügyi előadások mellett bőven jut idejük sportra is

Fotó: Egyesület

A tábor helyszínére 3 turnusban a saját családjuk nélkül élő gyermekeken kívül, Budapest középiskoláiból és az ország távoli településéről is érkeznek diákok. A fehérvári „Vigyázó kéz” Egyesület által támogatott gyerekek nagy lelkesedéssel várták a napot, hogy részt vegyenek az interaktív, játékos elemeket is tartalmazó pénzügyi, gazdasági témájú táborban. A táborlakók többek közt a pénz evolúciójával, az Európai Unió történetével ismerkedhettek játékos gyakorlatok és mindenre kiterjedő prezentációk segítségével. Minden csoport programjában szerepelt, hogy Balatonszemesről áthajózzanak Balatonfüredre, ahol Fáy András, a program névadójának szobrát koszorúzták meg.

A táborozóknak a hasznos pénzügyi előadások mellett bőven jut idejük sportra is
Fotó: Egyesület

Esténként igazi Pénzügyi Ninja kihívások várták őket, melyek során hol a bizalom, hol a pénzügyi ismeretek, hol a jó reflexek, hol ezek együttvéve kellettek a sikeres feladatmegoldásokhoz. A habot a tortára az énekes kihívás jelentette, ahol a csapatoknak ugyanazt a kortárs zeneművet kellett előadniuk különböző stílusokban. Többségében az égiek igazi strandidővel kegyeskedtek számukra, így válogathattak a táborozók a jobbnál jobb kültéri programok közül. Balaton, wellness, pingpong, tenisz, kosárlabda, röplabda, olvasgatás, napon trécselés, szobában ejtőzés segített lazítani. Ezek a hetek a székesfehérvári „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület fiataljainak örök emlékek maradnak. A Fáy siker táborban megtanult pénzügyi, gazdasági tudást nemcsak a középiskolában, de a való életben is kamatoztathatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában