Égető kérdések: a zavaró avar, füst

2017.10.21. 10:30

Ha az égetés kapcsán megorrolnak ránk, a szabálytalansággal bírságra számíthatunk

A kerti hulladék égetése kétségkívül hasznos, egyúttal bosszantó is lehet. Például azért, mert akadnak, akik nem tartják be a határidőket, tönkretéve ezzel mondjuk egy aznapi mosást.

Szanyi-Nagy Judit

A kerti hulladékot először szárítsuk ki, ezzel a nagy füstöt és a bűzt is elkerülhetjük

Forrás: Shutterstock

A tervezett égetés előtt mindenképpen tájékozódjunk a lehetőségekről, hiszen más előírások vonatkoznak a belterületre és a külterületre – tanácsolja Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó főhadnagy, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A válaszból a különbség is kiderül: belterületen csak ott szabad száraz növényi hulladékot égetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi; de az égetést ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott időintervallumban, napszakban lehet elvégezni.

Ha az önkormányzatnak nincsen a száraz növényi hulladék égetésére vonatkozó rendelete, abban az esetben ilyen tevékenységet – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján – tilos az adott településen végezni.

A külterületi tarlóégetést és vágott növényi hulladék égetését a munkálatok előtt tíz nappal engedélyeztetni kell a helyi katasztrófavédelmi szervvel, Fejér megyében a területileg illetékes székesfehérvári (Szent Flórián körút 2.) vagy dunaújvárosi (Tűzoltó út 1.) katasztrófavédelmi kirendeltséggel.

A kerti hulladékot először szárítsuk ki, ezzel a nagy füstöt és a bűzt is elkerülhetjük
Forrás: Shutterstock

Mit lehet égetni?

Kerti hulladékégetés esetében csak kiszáradt növényi hulladékot égessünk. A nedves, frissen levágott levelek, gallyak égetése fokozott füstképződéssel jár, balesetveszélyt, légzési nehézségeket okozhat. Háztartási szemét, veszélyes hulladék, építési törmelék (például műanyag, gumi, PET palack, újságpapír, ágymatrac, pelenka) égetése tilos, semmilyen körülmények között nem engedélyezett – részletezi a szóvivő.

Több tízezres pénzbírság

A szabályok megszegése esetén tűzvédelmi bírságot lehet kiszabni. Ha valaki a kertjében úgy éget növényi hulladékot, hogy azt nem engedélyezi önkormányzati rendelet, vagy nem a rendeletben meghatározott időben végzi, 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedő bírságra számíthat. Aki engedély nélkül éget külterületen, az 50 ezer forinttól fél millió forintig terjedő bírságra számíthat. Ha az égetés során akkora tűz keletkezik, ami miatt a tűzoltóknak be kell avatkozniuk, 20 ezer forinttól 3 millió forintig is terjedhet a bírság – mondja Szabó-Bisztricz Anett. Mi számít szabálytalanságnak? A fentieken – tehát a nem megfelelő időben végzett égetésen – túl az is, ha az adott személy a végső határidőig nem oltja el a lángokat, füstöt. Az égetést ugyanis a megadott időponton belül kell megkezdeni és teljesen befejezni, azaz a füstöt is meg kell szüntetni földtakarással vagy vízlocsolással. A füstképzés csökkentése érdekében a kerti hulladékot érdemes előzetesen szikkasztani, szárítani, és ajánlott folyamatosan, de egyszerre csak kis adagokban, szélcsendes időben égetni.

Megelőzni a bajt

A katasztrófavédelem tanácsai a következők: ha feltámad a szél, azonnal hagyjuk abba az égetést és oltsuk el a tüzet. Gondosan válasszuk meg a tűzgyújtás helyét, a közelben más éghető anyag, épület ne legyen. Csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani, és soha ne hagyjuk őrizetlenül. Minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról, és legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám. Ha mégis elszabadulnak a lángok, haladéktalanul értesítsük a katasztrófavédelmet a 112-es segélyhívón.

Ha panaszt tennénk

Első körben érdemes felhívni az égetést végző figyelmét az önkormányzati rendeletben foglaltak, valamint a tűzvédelmi előírások betartására. Ha a figyelmeztetés nem járt eredménnyel, és a belterületi égetést az önkormányzat rendeletben szabályozza, akkor a panaszos a területileg illetékes önkormányzathoz fordulhat. Más esetben a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon tehet panaszt. A panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi törvény alapján az azonosíthatatlan személy által tett panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálatát az eljárásra jogosult szerv mellőzi. Ha úgy értékeli, hogy az égetés a környezet(é)re veszélyt jelent, a 112-es segélyhívó számon kérhet tűzoltói segítséget – emeli ki a tűzoltó hadnagy.

A gyakorlatban:

Igar

Az égetés – ünnepnapok kivételével – egész évben lehetséges, hétfőtől szombatig 7 és 19 óra között.

Jenő

A községben a kerti zöldhulladék – vasárnap kivételével – naponta 9 órától 20 óráig égethető.

Nagylók

A 2016-os önkormányzati rendelet szerint kerti hulladék nyílttéri égetése csak október 1. és április 30. között lehetséges, naponta 9 és 18 óra között.

Mezőszilas

Az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetése – az ünnepnapok kivételével – egész évben szerda 9 és 19 óra, péntek 14 és 19 óra, szombat 8 és 13 óra között megengedett.

Sáregres

Az égetés – az ünnepnapok kivételével – egész évben megengedett, szerda 9 és 19 óra, valamint péntek 14 és 19 óra között.

Seregélyes

Avart, kerti hulladékot január 1. és június 30., valamint szeptember 1. és december 31. között lehet égetni, 9 óra előtt és 16 óra után.

Vajta

Megengedett az égetés – az ünnepnapok kivételével – minden év január 1. és december 31. között, kedden, csütörtökön és szombaton 8 és 16 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában