Divatbemutató

2017.10.17. 21:37

A Francia Intézetben mutatták be Luca ruháit

Divatbemutatónak is helyszíne volt a minap a budapesti Francia Intézet, ahol a jelenleg családjával Óbarokon élő Akli Luca munkái is láthatóak voltak.

Kocsis Noémi

A kivételes tehetségű fiatal divattervezőről már lapunk is írt korábban, akkor Luca szintén nagy sikerrel mutatkozott be egy magyar hagyományőrző öltözetek tervezését célzó pályázaton, majd a megvalósított modelleket felvonultató fővárosi eseményen. Ezúttal pedig a francia kultúra honi terjesztésében elöljáró Francia Intézetben rendezett bemutatóhoz kérték fel a Fejér megyei tehetséget: a kifutón az Óbudai Egyetem RKK Ipari termék- és formatervező mérnöki szakos hallgatóinak munkáit láthatta a közönség. A bicskei kötődésű, családjával Óbarok községben élő Akli Lucától a fekete-fehér dualista ruhát kérték, amellyel már az említett, korábbi magyar programon is nagy feltűnést keltett. Ráadásul oda saját tervezésű és készítésű ékszerrel érkezett. A legutóbbi eseményre az idei Design Hét Budapest keretében került sor, az egyetem és az intézet együttműködésében tárhatták a nagyközönség elé az ipari termék- és formatervező mérnöki szakos hallgatók projekt- és vizsgamunkáikat: bútorokat, dísztárgyakat, textileket, öltözékeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában