királyi napok miatt

2018.08.05. 13:00

Forgalomkorlátozások lesznek Fehérváron augusztus 8-21-ig

Feol.hu

Áremelés idén biztosan nem várható a KNYKK járatain

Fotó: Fehér Gábor/ Fejér Megyei Hírlap

Székesfehérváron a „Székesfehérvári Királyi Napok” rendezvényei miatt augusztus 8-tól 21-ig több helyszínen forgalomkorlátozásokat vezetnek be, amely érinti a KNYKK Zrt. több járatát is.

1. időintervallum:

  • 8-án 8:30-tól 21-én 13 óráig a Mátyás király körutat teljes szélességben lezárják az Ybl M. utca és Várkörút között.
  • 8-án, szerdán üzemkezdettől 21-én 13 óráig (2. és 3. időintervallumok kivételével!) a Mór-, valamint Zámoly irányából/irányába közlekedő országos-, és regionális járatok Zichy liget – Mészöly G. u. – Palotai út terelőútvonalon közlekednek.
  • A városközpont irányába lévő III. Béla király tér elnevezésű megállóhely helyett ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a jelenlegi megállóhelytől kb. 60 m-re a Móri út irányába (az MKB Bank épülete előtt).
  • A Mór/Zámoly irányába közlekedő járatok a III. Béla király téren a helyközi megállóban állnak meg.
  • A Lovasberény irányából/irányába közlekedő regionális járatok Várkörút – Budai út terelőútvonalon közlekednek.
  • A forgalomkorlátozásban érintett HELYI autóbuszjáratok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:

  • „16”-os, „17”-es, valamint a „30”-as autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út – Várkörút
  • Kimaradt megállóhelyek:

  • Szabadságharcos út (a „17”-es és „30”-as járatok esetében)
  • Ybl M. ltp.
  • „26”, „26A”, „26G”, „27” és „38”-as autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:

  • Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út – Szekfű Gy. u.
  • Kimaradt megállóhely: Ybl M. ltp., a külső végállomás felé közlekedők az Uszoda megállóhelyen állnak meg, a belső végállomás felé közlekedő buszok a Palotai úti Gellért u. megállóhelyen állnak meg.

    A terelésben érintett, külső végállomás irányba közlekedő helyi autóbuszjáratok a terelőútvonalon lévő III. Béla király tér elnevezésű megállóhelyen nem állnak meg.

    2. időintervallum: (Az 1. időintervallum zárása mellett)

  • 10-én (pénteken) 20.30 órától üzemzárásig,
  • 11-én (szombaton) 20.30 órától üzemzárásig,
  • 12-én (vasárnap) 20.30 órától üzemzárásig az autóbusz-forgalom elől teljes szélességben lezárják a Dózsa Gy. út – Várkörút csomópontot.

    Fenti időintervallumokban az országos-, és regionális autóbuszjáratok terelőútvonala nem változik.

    A forgalomkorlátozásban érintett helyi járatok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:

  • „16”-os autóbuszjáratok terelőútvonala mindkét irányban Palotai út – Budai út – Várkörút – Rákóczi u.
  • Kimaradt megállóhelyek:

  • Uszoda (Csak a Könnyűfémmű irányába közlekedő járatok esetében.)
  • Ybl. M. ltp.
  • Múzeum
  • „17”-es autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban Budai út – Várkörút – Rákóczi u.
  • Kimaradt megállóhelyek:

  • György O. tér
  • Gellért u. (Csapó u. irányába közlekedő járatok esetében.)
  • Uszoda (Könnyűfémmű irányába közlekedő járatok esetében.)
  • Szabadságharcos út
  • Ybl M. ltp.
  • Múzeum
  • Autóbusz-állomás (Terelőútvonalon lévő ideiglenes megállóhely a Vörösmarty tér irányába.) A „17”-es jelzésű járatok a 43, 44-es járatok megállóhelyén állnak meg. (Középső megállóhely)

    „26A”, „26G” és „38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u.

    Kimaradt megállóhelyek:

  • Autóbusz-állomás
  • György O. tér
  • Ybl. M. ltp.
  • „27”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u.

    Kimaradt megállóhelyek:

  • György O. tér
  • Ybl. M. ltp.
  • „33”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: eredeti útvonal – Várkörút – Szekfű Gy. u. – Ányos P. u. – eredeti útvonal a Fecskepartig – Gombócleső u. – Fecskepart u. – Zámoly u. – Mikszáth K. u. – Szekfű Gy. u. – Várkörút – eredeti útvonal

    Kimaradt megállóhelyek:

  • III. Béla király tér (Városközpont irányba kimarad, Fecskeparti ltp. irányba az autóbuszok a Művészetek Háza előtt kialakított helyközi megállóhelyen állnak meg.)
  • Szt. Vendel u.
  • Irányi D. u.
  • „34”-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: eredeti útvonal – Várkörút – Szekfű Gy. u. – Ányos P. u. – eredeti útvonal a Fecskepartig – Gombócleső u. – Fecskepart u. – Zámoly u. – Mikszáth K. u. – Széna tér – eredeti útvonal

    Kimaradt megállóhelyek:

  • III. Béla Király tér (Városközpont irányba kimarad, Fecskeparti ltp. irányba az autóbuszok a Művészetek Háza előtt kialakított helyközi megállóhelyen állnak meg.)
  • Laktanyák
  • Ezredéves Ált. Iskola
  • Fehérvár Áruház
  • Múzeum (A Rákóczi u. irányba közlekedő járatok esetében.)
  • A „33”-as és „34”-es járatok számára a Zámoly u. 42. sz. ingatlan előtt ideiglenes megállóhelyek kerül kijelölésre.

    A Városközpont irányába lévő Laktanyák megállóhely helyett ideiglenes megállóhely kerül kijelölésre a Gombócleső utcába, a Korona boltbázis előtt.

    Az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített megállóhelyeken megállnak.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában