Fellegi Borbála: megváltoztak a szerepek és a gyerekek is

Mindez Fellegi Borbála szociálpolitikus látlelete a mai iskolai konfliktusok okáról. A szakember pedagógusoknak tartott előadást: – Muszáj bevonni a gyerekeket és a közösséget a konfliktusok kezelésébe – szögezte le a szociálpolitikus, kriminológus, mediátor, a Foresee Kutatócsoport ügyvezetője, aki a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Békés iskolák programjához kötődő előadásra érkezett a József Attila Kollégiumba.

– Az, hogy a tanár vállán nyugszik a rend fenntartása, helyreállítása, ma már nem reális elvárás. Jussunk el oda, hogy közösségi igény legyen a rend fenntartása! – mondta Fellegi Borbála.

Az odafigyelő, értő meghallgatás a pedagógusok legjobb lehetősége ma. Nem a tanácsadás, nem az aktív „mikro­menedzsment”, melyben mindent kontrollál és mindenki helyett döntéseket hoz – ez Fellegi Borbála „resztoratív kör” módszerének alapja.

A resztoratív kör módszerével hogyan lehet elérni eredményeket?

– Ez a módszer „helyreállító” technikát jelent. Egy közösség működése az emberi kapcsolatok minőségén múlik. Ha sérülés történik ebben, akkor elsősorban ezeket a megszakadt, megtört kapcsolatokat kell helyreállítani. Ennek egyik legjobb eszköze pedig a kommunikáció. Amely azonban nem azt jelenti, hogy egyszerűen reagál a pedagógus egy kialakult helyzetre, hiszen a módszer sokkal inkább a megelőzésről szól. Vagyis arról, hogy eleve úgy építjük fel az adott közösséget, hogy abban számítson, hogyan alakul a szabályrendszer betartása. Magyarán, például, ne azért ne késsen a gyerek, mert az a házirendben szerepel, hanem azért, mert tudja, mit okoz vele a többieknek. Az így kialakított közegben lesz értelme a helyreállító technikák alkalmazásának, vagyis például egy tisztázó beszélgetésnek.

Több ma a konfliktus az iskolákban?

– Nem hiszem, inkább egyre kevesebb a hallgatás. Nyíltabbak a gyerekek, aminek történelmi oka van. A szüleink, nagyszüleink generációja még nem beszélt arról az iskolában, ami fájt, de attól azok még ott voltak. Ha egy mai gyereknek valami baja van, akkor mondja. Ami pedig konfliktust okoz, de ez nem baj! A gyerekeknek óriá­si igényük alakult ki a visszajelzésre, kommunikációra, hitelességre.

Az évtizedeken át alkalmazott egyirányú kommunikáció, amely az iskolákban zajlott és zajlik ma is, nem éppen a legjobb terepe ennek…

– Így van. Az iskola emellett sokáig a lexikális tudás átadásának terepe volt – ma egy fiatal egy kattintással letölt bármit a netről, minden információt megszerez, ezzel pedig az iskola nem tud versenyezni. Ma az iskolai tanításnak, a felnőttnek a frontális adatátadóból át kell mennie abba a „facilitátori” szerepbe, amelyben megbeszéli a gyerekekkel a témákat, folyamatokat, helyzeteket. Ebben a megváltozott szerepben van, amelyik tanár lubickol, hiszen passzol a személyiségéhez, viszont van, akinek nehéz. El kell engedni a hierarchikus gondolkodást, amelyben csak egy megoldás van, és ha nem ezt adja meg a gyerek, akkor egyest kap.

Mire lesz egy jövőbeni gyereknek szüksége?

– Olyan tudásra, ami többé tesz minket annál, mint amit a robotok tudnak, amelyek gyakorlatilag már köztünk vannak. Gondolok itt az érzelmekre, művészetekre, kreativitásra, együttműködésre, kreatív problémamegoldásra. Az iskolákban ma annak a feszültségnek a lenyomatát látjuk, hogy a világ pörög, minden elérhető egy pillanat alatt. És akkor beül a gyerek egy tanterembe, szinte már múzeumi környezetbe, ahol egyirányú kommunikáció zajlik, statikus helyzetek vannak. Az, hogy ebben a közegben a mai gyerekek már nem tudnak megülni, senkinek sem a hibája! Fel kell ismerni, hogy ez egy olyan folyamat része, amit nem lehet elkerülni! Új módszereket, tanítási kereteket kíván, amelyben az egyes gyerekekre fókuszálva kell kitalálnia a pedagógusnak, hogyan tud ő bekerülni a diák „köreibe”.