Programajánló

2017.12.09. 07:30

Mikulás és a második adventi gyertyagyújtás is lesz a hétvégén

Szabó Zoltán, V. Varga József

December 10.

Mise, betlehemes játékkal – Szlovák-magyar nyelvű hangversenysorozat része a fehérvári koncert

SZÉKESFEHÉRVÁR Az idén 60 éves fennállását ünneplő Vox Mirabilis Kamarakórus újabb zenei csemegével készül hétvégén. Egy 18. századi ferences páter tollából való misét adnak elő.

A Vox Mirabilis Kamarakórus rendhagyó hangversenysorozatra kapott meghívást, amelyben Georgius Zrunek Betlehemes miséje magyar és szlovák nyelven hangzik el Zsolnán, Székesfehérváron és Budapesten – tájékoztatott Zemlényi Katica karnagy.

Akik advent első vasárnapján elmentek a zsolnai Szent Borbála-templomba, különleges élményben részesülhettek. Ebben a templomban szolgált a 18. században Georgius Zrunek ferences páter, s itt írta meg két figyelemre méltó karácsonyi miséjét. A művek jelentőségét az adja, hogy a latin miseszövegbe egy egész betlehemes játékot illesztett a szerző. S ami még érdekesebb: Georgius Zrunek egy évvel később – miután áthelyezték Gyöngyösre – megírta a misék magyar változatát is. Ennek 250. évfordulóját ünneplik idén, és ebből az alkalomból a Vox Mirabilis Kamarakórus is nagy feladatra vállalkozott: szlovák-magyar együttműködéssel koncertsorozatra kaptak felkérést, amit elfogadtak. Ennek keretében az első mise magyar és szlovák változata hangzik el többször Magyarországon és Szlovákiában.

A fehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus múlt hétvégén Zsolnán lépett fel
Fotós: a kórus

A december 2-i koncert szimbolikus jelentőségű történelmi pillanat volt, mivel a magyar misét Zsolnán eddig még sohasem adták elő. A művet két jeles magyar együttes, a Musica Historica és a Vox Mirabilis énekelte. A nagy számú zsolnai közönség jelentős része ismerte a mise szlovák változatát, és kíváncsian várta, hogyan hangzik majd ugyanez magyarul. A mise hangulata hamar magával ragadta őket, a koncert végén állva ünneplő mosolygó arcok, hangos tetszésnyilvánítás, percekig tartó vastaps volt a jutalom. Többen kiemelték a tüzes magyar habitust, mely szépen érvényesült az előadásban – tudtuk meg Zemlényi Katicától, aki azt is elárulta: a koncertsorozat megálmodója Marosz Diána.

A zsolnait a fehérvári koncert követi december 9-én, szombaton 19 órától, a Jézus Szíve templomban. A fehérvári kórus partnere ezúttal is a Musica Historica együttes lesz. Budapesten a szlovák változat csendül fel december 10-én a zsolnai Arcus és a rajeci Szent László Kórus tolmácsolásában, végül december 15-én a zsolnai ferences templomban fejeződik be a sorozat.

Advent

Péntek

Székesfehérvár, 10.30 óra: Folytatódik a székesfehérvári gyermekek előadása az Adventi színpadon

Mezőszentgyörgy, 16 óra: Az óvodások ünnepi műsora a művelődési házban, jótékonysági süti stand.

Úrhida, 17 óra: Az Úrhidai Nyugdíjas Egyesület hagyományőrző adventi műsora a Nagyboldogasszony-templomban.

Székesfehérvár, 17.30 óra: Nyílik az élő adventi naptár következő ablaka a Városház téren, majd a következő napokban is.

Székesfehérvár, 18 óra: Adventi jótékonysági est a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon és a Gyulafehérvári Református Egyházközség javára a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Szombat

Székesfehérvár, 15 óra: A Vízivárosi Advent második hétvégéje a Vízivárosi Általános Iskolában. 16 óra: Spányi Antal megyés püspök meggyújtja a második gyertyát a Püspöki palotában, az Adventi udvaron. 17.35 óra: a MusiColore Énekegyüttes adventi műsora. 18 órakor Takács Nikolas műsora az Adventi színpadon. 19 óra: DSB Swing Karácsony a Zichy színpadon.

Vasárnap

Székesfehérvár, 15 óra: Gömbdíszek és füzérek készítése a Terembura Egyesülettel a Hiemer-házban, majd 16 órától Adventi bázis foglalkozás Kamarás Emesével.

Aba, 15 óra: Advent a Kultúr Közösségi Házban. 16.30 óra: Gyertyagyújtás.

Perkáta, 15 óra: A Győry-kastélyban Advent havában címmel nyílik kézműves kiállítás. A tárlat 2018. január 6-ig látható. A település második gyertyáját is ekkor, a műsor közepette gyújtják majd meg.

Mezőfalva 15.30 óra: Az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtásakor Kristofory Valter plébános gondolatai hangzanak majd el a téren.

Székesfehérvár, 16 óra: Közös gyertyagyújtásra várják az érdeklődőket a Kisfaludi Közösségi Házban.

Pusztaszabolcs, 16 óra: A hivatalnál felállított betlehemnél Bodnár László ünnepi gondolatai hangzanak el, a gyertyát Pusztaszabolcs díszpolgárai gyújtják meg.

Alap, 17 óra: Családi advent. Gyertyagyújtás a Millenáris parkban.

Kőszárhegy, 17 óra: Advent. Érkezik a Mikulás! Mikulás-váró Kremnitzky Gézával. Az adventi gyertyát a Karitász és a Vidám Menyecskék gyújtják meg.

Mezőszentgyörgy, 15 óra: Gyertyagyújtás az általános iskolában, adventi vásár, kézműves sarok. Ki készíti a legfinomabb mákos süteményt a faluban? Nevezés a helyszínen egy tálca süti leadásával. 17 óra: A Clara Voce Vegyes Kar koncertje a református templomban.

Nagylók, 17 óra: Gyertyagyújtás a Nagylóki Faluvédő, Fejlesztő és Hagyományőrző Egyesület szervezésében a közösségi házban.

Nádasdladány, 16 óra: Advent a Nádasdy-kastélyban a Sün Balázs Óvoda szervezésében. 17 óra: Gyertyagyújtás, adventi műsor.

Polgárdi, 17 óra: Advent a városi piacon. Meggyújtják a gyertyát.

Sárszentágota, 17 óra: Adventi gyertyagyújtás a művelődési házban. A Rákellenes Liga helyi alapszervezetének ünnepi műsora.

Sárszentmihály, 17 óra: Adventi gyertyagyújtás a közösségi teremben, a gyertyát Mayer László plébános, helyettes esperes gyújtja meg.

Szabadbattyán, 17 óra: Adventi gyertyagyújtás a művelődési házban – Óberné Kámán Erika, a Cifrakert Óvoda vezetője.

Székesfehérvár, 17.35 óra: A Bakony Népzenei Együttes koncertje az Adventi színpadon. 18 óra: Az adventi gyertyát Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Drahos Béla fuvolaművész, Fehérvár díszpolgára gyújtja meg az az Adventi színpadon, ahol 18.05-kor a FiveLive Acapella ad műsort. 19 óra: a Pankastic! koncertezik a Zichy színpadon.

Mikulás:

Szombat

Székesfehérvár, 14 óra: Mikulásváró kézműves foglalkozás az Egyházmegyei Múzeumban.

Sárszentágota, 14 óra: Mikulás-napi meglepetés. A hóember és a kiskutya – mesejáték a művelődési házban.

Sárkeszi, 16 óra: Hintón járó Mikulás. Ünnepély a faluházban, százöt, 14 év alatti gyermek fogadja a hófehér szakállút, ajándékcsomagok, Mikulás-diszkó.

Rendezvény

Szombat

Sárbogárd, 10 óra: Ünnepség a fogyatékkal élők világnapja alkalmából a művelődési központban. Köszöntők, ünnepi műsor, vendéglátás. A Mikulás megajándékozza a gyerekeket.

Székesfehérvár, 18 óra: Az idei Fehérvár Hangja tehetségkutató fináléja a Vörösmarty Színházban, Szakál Attila rendezésében.

Székesfehérvár, 20 óra: Görög táncház A Szabadművelődés Házában.

Vasárnap

Székesfehérvár, 11 óra: A Kobold karácsonyi titka meseelőadás az Igézőben.

Kiállítás

Péntek

Székesfehérvár, 18 óra: A XVII. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti kiállítás az Öreghegyi Közösségi Házban Balogh Lajos és Balogh Lizi fotókiállítása a Budai úti Tagkönyvtárban nyílik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában