emlékidézés, szalagok és aranykönyv

2018.06.18. 07:00

Rajta, ifjak, hosszú útra fel: elballagtak az általános iskolások

Hol pénteken, hol szombaton, de a már jól ismert tarisznyákban ott lapult a hamuban sült pogácsa. Útravalóul könyvet, édességet, virágot, luftballont és személyes idézeteket kaptak a megyei fiatalok.

Bokros Judit, S. Töttő Rita, Szanyi-Nagy Judit, V. Varga József

A szabadbattyáni diákok, virággal a karjukon, az ajkukon énekszóval Fotó: Sajtos Dóra

Dég

Két arcát is megmutatta az időjárás szombaton, ezért a szervezők úgy döntöttek, a szabadtéri színpad helyett a közösségi teremben rendezik meg a nyolcadikosok ballagási ünnepségét. A fiatalok prózában mondtak köszönetet az eltelt évekért, Lászlóné Kovács Márta igazgató pedig könyveket és tábormeghívót adott át a kitűnő, és az éppen nem színötös, de jól tanuló, szorgalmas tanulóknak. A tanteremben a projektoros emlékidézés sem maradt el, miután a közösen egybegyűjtött színes luftballonokat útjukra engedték a fiatalok. A közös emlékek azonban valószínűleg örökre megmaradnak.

A búcsú könnyes-vidám, emlékidéző pillanatai Dégen
Fotó: Szanyi-Nagy Judit/ Fejér Megyei Hírlap

Pusztaszabolcs

A József Attila Általános Iskolában pénteken délután három nyolcadikos osztály ballagott el. A búcsúzó diákok között volt a remek mesemondóként is ismert, kerekesszékes Harza Márk, vagyis Manóka. Az iskola 1–7. osztályainak tanévzáró ünnepségét június 24-én, vasárnap rendezik meg.

A pusztaszabolcsi iskolában pénteken ballagtak a nyolcadikosok, köztük Harza Márk (kerekesszékben) Fotó: Kovács Lajos

Szabadbattyán

A Batthyány Lajos Általános Iskolában szombaton tartották a tanévzáróval egybekötött ballagási ünnepélyt. A ballagók közül Turóczky Anna és Radánovics Martina köszönt el az alma matertől, a nyolcadikosok szalagjuk felkötésével jelképesen is átadták az iskolazászlót. Ekler Zoltán igazgató köszöntő szavait az országos és a megyei versenyeken elért eredmények felsorolása követte, majd kitüntetést adtak át két végzős diáknak. Szentkuti Bence kimagasló tanulmányi eredményéért, valamint országos és megyei versenyen elért helyezéséért a Jövőnk a Falu Alapítvány díját kapta, melyet az alapítvány elnökétől, Érckövi Gyulától vehetett át. Tantestületi díjban részesült kimagasló tanulmányi eredményéért, megyei versenyen elért helyezésért és közösségi munkájáért Hutvágner Botond. Ötvenkilenc diák kapott jutalomkönyvet kiváló tanulmányi eredményéért, a ballagók színes léggömböket elengedve búcsúztak el az általános iskolai diákévektől.

A szabadbattyáni diákok, virággal a karjukon, az ajkukon énekszóval
Fotó: Sajtos Dóra

Tác

A szombati ballagáson – a hagyományokhoz híven – dallal búcsúztatták a tanárok a ballagókat. Rendhagyó módon ezúttal két Republic-dal csendült fel a tornateremben, az énektanárnő, az ő családja és az énekkaros diákok tolmácsolásában. A hetedikesek könyvvel indították útjukra a nyolcadikosokat, mely példányokban a még nem ballagókat jellemző tréfás rajzok kaptak helyet. A huszonkét fiatalt a két érintett település, Tác és Csősz polgármestere, Horváth Tamás és Földesi Gábor is elbúcsúztatta – tudtuk meg Kovács Gáborné Éva igazgatótól.

Az elmaradhatatlan táci szalagkötés Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Velence

Szombati ballagási ünnepségén egy híján 70 diák búcsúzott alapfokú tanulmányaitól a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolából. Rengeteg családtag és ismerős érkezett erre az alkalomra az ünnepségre, ahol Koszti András polgármester kiemelte: a most véget ért tanévnek az iskola aranykönyvében a helye. Ősztől indul ugyanis a két tanítási nyelvű gimnáziumi képzés, amely a város számára is jelentős előrelépés. Ennek és a Testnevelési Egyetem beruházásának köszönhetően Velencén hamarosan közép- és felsőfokú oktatás is zajlik majd.

A családtagok, ismerősök ajándékokkal halmozták el a velencei ballagókat Fotó: Igari Balázs/Fejér Megyei Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában