In memoriam

2018.09.17. 12:15

Elhunyt Dr. Martyn Gizella

Székesfehérvár Önkormányzata szomorú szívvel adja hírül, hogy vasárnapra virradóra egy sokak által szeretett és ismert EMBER – így csupa nagybetűvel –, Dr. Martyn Gizella tért meg Teremtőjéhez.

ÖKK

Az önkormányzat a következő sorokkal búcsúzik a szakembertől:

A főorvos az utolsó percekig hivatásának élt, gyógyította a hozzá fordulókat háziorvosként a Szekfű Gyula utcai rendelőben. Pécsett született, tanulmányait a pécsi Orvostudományi Egyetemen végezte, gyermekgyógyászatból 1966-ban, majd a későbbiekben háziorvostanból és üzemotvostanból tett szakvizsgát. Székesfehérváron 1972 óta praktizált, felnőtt körzeti háziorvosként, mindvégig ugyanabban a rendelőintézetben.

Az orvosi hivatást küldetésnek tekintette. Mindig hű maradt hippokratészi esküjéhez, ezen túl pedig következetes, tiszteletet ébresztő jellemével vált igazán fogalommá betegei körében. Személyes életével is mindig példát mutatott. Kevés szabadidejében a város kulturális és közéletének aktív tagja volt férjével – a három esztendeje elhunyt, és szintén Székesfehérvár legendás orvos-személyiségének tekintett –, Dr. Kovács Tiborral együtt.

Áldozatosan szerette orvosi munkáját és pácienseit Dr. Martyn Gizella, és következetesen kiállt hivatásának klasszikus elvei, illetve az általa vallott értékrend mellett. A gyógyításban végzett sok évtizedes tevékenységéért több elismerésben is részesült. 2007-ben Székesfehérvár legrangosabb civil elismerését, a Szent István Emlékérem és Díjat vehette át. Az Önkormányzat 2009-ben „Pro Civitate” díjat adományozott neki. 2011-ben pedig a Köztársaság Elnökének Díszoklevele Érem kitüntetésben részesült, amelyet személyesen Magyarország – Fejér megyébe és székhelyére érkezett – köztársági elnökétől vehetett át a Városházán.

„Észrevétlen akartam maradni, de megható számomra a civil emberek elismerése. Munkámban tanáraim példaadása vezetett: minden ember annyit ér, amennyit munkájával a másik felé tud megmutatni.” – fogalmazta meg a Szent István-díj átvételekor.

Dr. Martyn Gizellát Székesfehérvár Önkormányzata saját halottjának tekinti, és családjának ezúton is őszinte részvétet nyilvánít a fehérvári közösség nevében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában