Örökség

2017.12.16. 08:30

Bővülhet a ráckeresztúriak értéktára

A Ráckeresztúri Települési Értéktár Bizottság elnöke idén a korábban óvodavezetőként dolgozó Bereznai Istvánné lett, akit az értékgyűjtésről, az elért eredményekről, a jövőbeli tervekről kérdeztünk.

Gajdó Ágnes

A Lyka-Brauch-kastély is felkerül jövőre az értéktárba

Fotó: Gajdó Ágnes

A település idén ünnepelte fennállásának 670. évfordulóját. Az eltelt évszázadokban számos érték gyűlt össze, nemcsak épített, hanem a szellemi, kulturális örökség is.

- Első körben a műemléki védelem alatt álló római katolikus templomot és a falu határában álló Szentháromság-szobrot vettük fel az értéktárba, de úgy vélem, minden érték, amit a település lakói annak tartanak – mondja Bereznai Istvánné.

Bereznai Istvánné, az Értéktár Bizottság elnöke
Fotós: Gajdó Ágnes

- A község honlapján elérhető a települési értéktár.

- Igen, a bizottsági ülések után a honlapra kerül a jegyzőkönyv, valamint azok az értékek, amelyek bekerültek az értéktárba. Idén főként a kulturális örökségre koncentráltunk, így lett az értéktár része az első és második világháborús hősi emlékmű, a Szent István- és Szent László-szobor, a Keresztúr nevű települések emlékműve, Novák József helytörténeti kötete, a Falunk Diákja cím vagy az Ercsi és Ráckeresztúr határán álló kereszt. Különleges hagyomány és érték nálunk a délután három órai harangszó is. A Ráckeresztúron született, olimpiai bronzérmes kenus, Hunics József sportpályafutása is az értékek közé került, ahogyan a gólyák is, hiszen a természeti környezet is nagyon fontos és védendő.

A Lyka-Brauch-kastély is felkerül jövőre az értéktárba
Fotós: Gajdó Ágnes

- Milyen terveket, célokat tűztek ki a következő évre?

- Számos fontos értéket összegyűjtöttünk már, amiket az elkövetkező időszakban fölveszünk az értéktárba, például a Szüts-Ivánkay-kastélyt, a Lyka-Brauch-kastélyt, a szüreti hagyományt, a negyvenéves Pávakört, Herkli Istvánné és Tóthné Bányai Márta alkotótevékenységét, Németh Mihály helytörténeti gyűjteményét. Idén részt vettem az I. Fejér megyei értéknapon, ahol számos jó ötletet hallottam, s a jövőben munkánkhoz felhasználhatjuk majd más települések értéktár-teremtő, értékmentő tapasztalatait is. Szeretnénk helyi értéknapot rendezni, kiállításokat szervezni, pályázatokat kiírni. A gyűjtőmunkába mindenképp bevonnánk a község lakóit, az iskolásokat. A könyvtárral közösen megalakítjuk a helytörténeti klubot is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában