Árpád-ház program

2017.11.20. 20:04

Komplexen fejlesztik a Nemzeti emlékhelyet Fehérváron

Magyarország kormánya fontos döntéseket hozott az Árpád-ház programmal és annak fehérvári fejlesztéseivel kapcsolatban.

V. Varga József

A Nemzeti emlékhelynél Cser-Palkovics András (b) és Vargha Tamás tartott sajtótájékoztatót

Fotó: Fehér Gábor

A napokban megjelent kormányhatározat szerint 65 millió forint költségvetési forrást biztosítanak Az ország bölcsője alprogram második szakaszára. Továbbá ugyancsak a központi költségvetésből csaknem 32 millió millió forinttal támogatják a Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítését a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című nagyszabású kiállítás bemutatása céljából.

Az Árpád-ház programhoz kapcsolódó legutóbbi kormányzati döntésekről Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár ország-gyűlési képviselője és Cser-Palkovics András polgármester tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt a Nemzeti emlékhelyen.

A Nemzeti emlékhelynél Cser-Palkovics András (b) és Vargha Tamás tartott sajtótájékoztatót
Fotós: Fehér Gábor

A többi között elhangzott: a kormány és Székesfehérvár városa kiemelt feladatának tekinti az Árpád-ház program megvalósítását. Az átfogó program célja, hogy 2022-ben méltó módon ünnepelhessük az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját, valaminthogy 2038-ra, Szent István halálának ezer éves évfordulójára a tudományos kutatások és a nyilvános bemutatás szempontjából is méltóvá váljon a Nemzeti emlékhely. A tervezetben kiemelten jelenik meg Az ország bölcsője alprogam, melynek részét képezi az egyes helyszíneket egységbe foglaló kulturális, történelmi sétaút kialakítása a történelmi Belvárosban. Az út összeköti majd a királysírok helyszínét a volt Köztársaság mozi épületébe tervezett látogatóközponttal. A következő szakaszban pedig 2022-ig egy teljes körút kialakítását tervezik a Városház tér és a Szent István-székesegyház bekapcsolásával. A Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás 2020. augusztus 20-áig valósulna meg a fehérvári múzeumban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában