kiállítás és halléfőzőverseny

2018.09.24. 09:33

Apostagi anziksz – Megújult az önkormányzati épület

Az önkormányzati épület felújítása magába foglalja a külső szigetelést, a nyílászárók cseréjét, valamint egy új, korszerű kazán beépítését. Saját erőből újul meg a tetőzet, a burkolat és a festés.

V. Varga József

Nagy Attila a nőegylet dalostalálkozóján Fotó: Széll László

A település kerékpárút-pályázata előrehaladott állapotban van – tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől. Útfelújításra és a tájház kialakítására is forrást remélnek. Új helyre kerülnek a községháza épületének homlokzatáról lebontott világháborús emléktáblák. „Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, isztok-esztek!” – így szólt az idei találkozó jelmondata. A kisapostagi küldöttség is részt vett Borsod-Abaúj- Zemplém megyei testvértelepülésük rendezvényén, a vágáshutaiak, az elszármazottak és a gyüttmentek randevúján. Az összetartozás jeleként az elöljáró egy tortával köszöntötte vendéglátóikat. A nemzetközi összművészeti alkotótelepen művészek hoztak létre új alkotásokat.

Nagy Attila a nőegylet dalostalálkozóján
Fotó: Széll László

A képzőművészek munkáit a simontornyai vár kiállítótermében állították ki. A dalostalálkozó fővédnöki tisztét Varga Gábor országgyűlési képviselő töltötte be, barátaik Baracsról, Dunaegyházáról, Dunavecséről, Nagyvenyimről és Szabadegyházáról érkeztek. A kisapostagi Lilaakác Dalkör vendégköszöntő műsorában bemutatta, milyen közös értékeket hordoz a zene, a költészet és a festészet. A 19. halléfőző versenyen bajai, dunaújvárosi, helyi és környékbeli alakulatok is ringbe szálltak, a kupát végül Daróczi Gábor csapata nyerte el. Nagy Attila polgármester nagy adag halászlét főzött, versenyen kívüli ételének nagy keletje volt. A horgászverseny gyermek kategóriájában Zalán Cintia, a felnőttek között Gurisatti Gyula győzött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában