Jóval kevesebb a lakásbetörés, de a közlekedési baleset is

2018.09.19. 17:30

A fehérvári kapitányság a közterületi bűnügyek 92 százalékát felderítette 2017-ben

A bűncselekmények száma nagyjából változatlan volt tavaly, mint annakelőtte. A nyomozati munka viszont eredményesebbé vált. Fehérvár közrendjének és közbiztonságának 2017. évi helyzetéről adott számot a rendőrkapitányság.

Majer Tamás

Forrás: shutterstock

A város képviselő-testülete legutóbbi ülésén elfogadta a rendőrség múlt évről szóló beszámolóját: a dokumentum előterjesztője Kovács Zsolt rendőrkapitány volt. A beszámolóból kiderül, hogy tavaly Székesfehérváron 2596 rend­őri eljárásban regisztrált bűncselekmény történt. Ez több mint a 2016-os adat, akkor „csak” 1958 bűncselekményt regisztráltak. Jegyezzük meg: egy 813 bűncselekményt tartalmazó, a zalai megyei rend­őrség által felderített sorozatos magánokirat-hamisítás is benne van a statisztikában.

A kimutatás szerint 2017-ben mindössze öt autót loptak el Fehérváron

A hamis okmányokat egy fehérvári hivatalban nyújtották be, így került be a vastag akta az itteni listába.

Érdemes citálni a 2012-es adatot, akkor több mint 18 ezer bűncselekmény történt, de 2013-ban is több mint 8 ezer. 2014-ben állt be mérséklődés.

Feleannyi lakásbetörés

A kiemelten kezelt bűncselekmények száma csökkent, 2017-ben 781 ilyen volt, előtte egy évvel még 1063. Kevesebb volt a testi sértés is: tavaly 63, előtte csaknem a duplája: 120 eset volt. A súlyos testi sértések száma 34 volt tavaly, előtte 80. A lopások száma 740-ről 566-ra csökkent. 71 lakásbetörést regisztráltak tavaly, két éve 145-öt. A beszámoló szerint 2017-ben nem történt olyan kirívó bűncselekmény a városban, amely a lakosság nagy részének érdeklődését kiváltotta volna.

Kétharmad felé közelít az eredményesség

A fehérvári rendőrkapitányság teljes illetékességi területén – amely 35 települést jelent, Bakonykútitól egészen Szabadhídvégig – javult a nyomozáseredményesség. Míg 2016-ban az esetek alig több mint felében (51,3 százalék), addig tavaly 58,6 százalékban göngyölítették fel az ügyeket.

A közterületi bűncselekményeknél különösen jó eredményt produkáltak ebben, sőt, 2010 óta a legjobbat: az ügyek 92 százalékában siker koronázta a rendőrök nyomozó munkáját.

Egyetlen halálos baleset volt

A közlekedési balesetek és a sérülések száma is csökkent tavaly. A fehérvári kapitányság illetékességi területén 277 személyi sérüléssel járó baleset történt (előtte 295). Fehérváron belül 130 sérüléses baleset történt, ebből egy volt halálos kimenetelű, 35 járt súlyos és 94 könnyű sérüléssel. A balesetek 6,5 százalékában volt ittas a sofőr. A rend­őrkapitányság véleményadása szerint a személyi sérüléses közlekedési balesetek leggyakoribb oka a gyorshajtás volt.

Mindössze öt autólopást, ám 566 személygépkocsi-feltörést regisztráltak.

Rendőrök a köztereken

Gépkocsival – ők képezik az ún. reagáló járőrszolgálatot –, gyalogosan és kerékpárral utcákat járó rendőrökkel is találkozhat Fehérváron az utca embere. 2017. második felétől egyre kisebb számban vezényelték ki a fehérvári rendőröket Magyarország déli határához, ez is segítette, hogy nőtt a közterületeken feladatot teljesítő rendőrök száma a 2016-hoz képest. A szolgálati létszám és az óraszám is emelkedett.

A gyalogos szolgálat a belvárosi részeken a legerőteljesebb. A kerékpáros járőrök előnye, hogy nagyobb területet képesek lefedni, mint a gyalogos kollégáik, ugyanakkor könnyebben megszólíthatók, mint az autós járőrök, írja a jelentés.

Országos tekintetben is nagyszámú sportrendezvény házigazdája Székesfehérvár, ezek biztosításában a Készenléti Rendőrség is részt vesz. Nem kevesebb, mint száznegyvenöt rendezvényt biztosítottak a rendőrök. Kiemelt feladatuk volt a nemzeti ünnepek felügyelete, a halottak napi jelenlét, a FEZEN, a Lecsó, valamint a Királyi Napok biztosítása.

Vezető képünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában