Szórakozás

2025.07.05. 17:44

Rockmaraton Fesztivál: felszántották a színpadot a zenekarok – videóval

Véget ért a harmadik napja is a Szalki-sziget nagy buliján. A 2025-ös Rockmaraton Fesztivál szombaton az utolsó napjához érkezett.

Hatalmas bulival folytatódott pénteken a Rockmaraton Fesztivál. Már amikor megérkeztünk a dunaújvárosi Szalki-szigetre, akkor érezni lehetett azt, hogy itt kemény koncertek várnak ránk. Hat óra körül léptük át a belépőkaput, így a Mudfield fellépéséről már csak a fesztiválozók meséltek nekünk, hogy milyen jól sikerült, azonban ezután a Leander Killst már élőben hallhattuk.

Rockmaraton
Szép tömeg gyűlt össze a Leander Kills Rockmaratonos koncertjére
Fotó: Kelemen Kornél

A Rockmaraton Fesztivál ezúttal sem okozott csalódást

Az este folyamán a Leander Kills koncert ígérkezett az egyik legjobbnak, és ezért mindent meg is tett a zenekar. A Köteles Leander vezette formáció az első számtól az utolsóig kitett magáért, amiért a közönség is hálás volt. Fiatalok csoportja hamar kialakította a kis dühöngőt, Leanderék pedig a klasszikus slágereik mellett az új albumukról is hoztak nótákat, amik elmondhatjuk, igazán jóra sikerültek. Egy előttem álló úriember jegyezte meg: „jöttünk kultúrálódni, mert kultúrálódni fontos".

A Kills fellépése után a Road is mindent megtett azért, hogy mindenki jól érezze magát, a külföldi fellépők közül a Bullet for my Valentine is kitett magáért.

A szombati záró napon a Tankcsapda koncertje viszi majd a prímet, de azon kívül is érdemes lesz kilátogatni. A záró nap teljes programját IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Videós összeállításunkban pedig a pénteki napról láthatnak egy kis beszélgetést a fesztiválózokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában