Vízi körmenet

2025.06.22. 19:42

Úrnapja a habokon – első alkalommal tartottak vízi körmenetet a Velencei-tavon (fotógalériával)

Első ízben rendezték meg az Úrnapja vízi körmenetét a Velencei-tavon. A sukorói kikötőből induló menet során Récsei Norbert atya celebrálta a liturgiát, majd a hívek csónakokon, vitorlásokon és más vízi járműveken kísérték az Oltáriszentséget a tó hullámain. A velencei-tavi körmenet mérföldkő a tó és az egyházi hagyomány kapcsolatában.

Megeshet, történelmi jelentőségű esemény zajlott június 22-én a Velencei-tavon: első alkalommal tartottak ugyanis vízen úrnapi körmenetet Magyarország egyik legnépszerűbb taván. A velencei-tavi kezdeményezés az év elején született meg, amikor egy helyi hívő az 1938-as Budapesti Eucharisztikus Kongresszus dunai körmenetére hivatkozva javasolta, hogy az Úrnapját a Velencei-tavon is meg lehetne ünnepelni. A gondolat nem maradt puszta ötlet: Récsei Norbert atya, Temesfői Pál ötletgazda és Nagy Károly sekrestyés összefogásával vasárnap kora délután megvalósult az első velencei-tavi vízi körmenet.

velencei-tavi
Velencei-tavi vízi körmenet
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A szertartás a sukorói kikötőnél vette kezdetét egy szabadtéri szentmisével, melyet Récsei atya celebrált. Innen indult a liturgikus menet az Agárd motoroshajón, amelyen az Oltáriszentség is helyet kapott, ezt követték a hívek a Nadap sétahajón, illetve egyéb vízi járműveken. A körmenet útvonala a sukorói kikötőtől a velencei északi part irányába vezetett, ahol négy előre kijelölt megállóhelynél — a négy égtáj szimbolikáját követve — rövid liturgiát és áldást tartottak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában