2025.06.17. 09:00
Rendkívüli bejelentést tett az autópálya-kezelő: nagy változást lép életbe!
Terelés, sebességkorlátozás, lezárás – ezzel szembesültek a családok az autópályán főként a hétvégén. A március óta tartó munkálatok pedig bizony-bizony alaposan próbára tették a közlekedők idegeit az M7-esen Balaton felé és hazafelé is. Mint kiderült, napokon belül fellélegezhet mindenki, mutatjuk, hogy miért!
Volt dolga bőven a hatóságoknak az elmúlt napokban is, de ami a pünkösdi hétvégén volt, az maga volt a káosz az M7-esen. Hatalmas kocsisorok a Balaton felé és ugyanez Budapest irányába is. Volt olyan olvasónk, aki csak a késő esti órákban ért haza a hétvégi kiruccanásból. Azóta azonban rendkívüli bejelentést tett az MKIF, aminek biztosan sokan fognak örülni.

Forrás: KZ/archív
Leállítják nyárra az M7-es autópálya felújítását
– A koncesszióba adó Magyar Állammal egyeztetve, az Építési és Közlekedési Minisztérium engedélyt adott arra, hogy az M7 autópálya M0 és Balatonvilágos közötti szakaszán az elfogadott ütemtervtől eltérjünk. Eszerint az említett szakaszon a Budapest felé tartó oldalon a még folyamatban lévő felújításokat a lehető leghamarabb befejezzük, de ezután új terelések és így új munkavégzések augusztus 31-ig nem lesznek – közölte az MKIF közleményében. Sőt, a Budapest felé tartó oldalon -a jelenleg még zajló felújítások befejezése után - szintén nem elmaradnak az előre tervezett burkolatcserék. Mint írják, ez az átütemezés a Velencei gyalogos és kerékpáros híd munkáit is érinti.
Az MKIF célja, hogy a nyári hónapokban a lehető legkevesebb forgalomkorlátozás mellett biztosítsa a zavartalan közlekedést a Balaton irányába és visszafelé is. A kivitelezések átütemezése lehetővé teszi, hogy a nyaralók, átutazók és a helyi lakosok is gördülékenyebben és kevesebb fennakadással közlekedhessenek. Az előre tervezett munkálatok szeptember 1-jétől folytatódnak.