2025.06.21. 11:30
Képeken a jobb napokat is élt Lonkai-kastély – így fest most a több mint 100 éves épület
A képeket látva akár egy horror film helyszíne is lehetne a mátyásdombi Lonkai-kastély, amely egy ideje már magánkézben van.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Meglehet csak a fények játéka, de ebben a megvilágításban hátborzongató látvány tárul elénk, amelynek középpontjában a Mátyásdombon található Lonkai-kastély áll.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Legutóbb akkor írtunk a Lonkai Ármin építette kastélyról, amikor 2023-ban mindössze 48 millió forintért kínálták eladásra. Az alacsony árnak köszönhetően pedig gazdára is lelt a jobb napokat is élt 670 négyzetméteres épület.

A több mint 100 éves Lonkai-kastélyon látványos változás nem történt magánkézbe kerülése óta
Mint azt akkoriban megírtuk az 1902-ben épült mátyásdombi kastély az államosítást követően moziként és művelődési házként is működött. Később aztán bőrüzemként. Majd sokáig üresen állt. Ugyan a kastélyt két évvel ezelőtt megvásárolták és magánkézbe került látványos változás nem történt rajta. A külsejét tekintve legalábbis biztos nem. A kerítésre viszont jól látható helyen kihelyezték: magánterület, illetékteleneknek belépni tilos!
Az ott parkoló autóból ítélve az is lehet, hogy a képek készítésekor a tulajdonos is ott tartózkodott.