Kiállítás

2025.06.18. 10:00

Bazsó Dorina fiatal művész első alkalommal debütált alkotásaival

A mindössze húszas évei elején járó Dorina szabadidejében fest, méghozzá nem is akárhogyan. Alkotásaiból pedig nemrég tárlat is nyílt Nádasdladányban.

Bazsó Dorina fiatal művész első alkalommal debütált alkotásaival

Fotó: Kocsis Máté

Az egyetemista lány saját bevallása szerint hat éve ragadott ecsetet és azóta a színek és formák nyelvén mesél önmagáról, világlátásáról és érzéseiről. Alkotásait Színorgona néven osztja meg az online térben, és most először a való életben is lehetőség nyílt arra, hogy a közönség testközelből találkozzon vele és műveivel. A Színekben mesélő világ című tárlat június 14-én nyílt meg a nádasdladányi közösségi házban. A kiállítás nemcsak képeket, hanem élményeket, történeteket és meghitt pillanatokat is kínált – osztotta meg a feol.hu-val Kocsis Máté.

kiállítás
A kiállításon ilyen és ehhez hasonló alkotások tekinthetők meg.
Fotó: Kocsis Máté

Kiállítás, ami egy ecsetvonással kezdődött...

A tárlaton tájképek, porték és absztrakt alkotások is helyet kaptak, valamint kiállításra kerültek a Dorina által készített kézműves ékszertartók és füstölőtartók.

„A festészet számomra mára nem csupán hobbi, hanem egyfajta kifejezésmód – egy lehetőség, hogy megmutassam, hogyan látom a szépséget a mindennapokban. Minden ecsetvonás egy gondolat, minden szín egy érzés, és minden kép egy darab belőlem” – nyilatkozott szenvedélyéről Dorina. 

Fotó: Kocsis Máté

Dorina munkássága nemcsak tehetségről tanúskodik, hanem arról a csendes, mégis mély elhivatottságról, amellyel a fiatal alkotók próbálják megtalálni a helyüket a világban, miközben örömet, gondolatokat és szépséget adnak másoknak – tette hozz Kocsis Máté. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában